Szerzetesrendek [antikvár]

Részlet a könyvből: Ha a közép- és újkori katolicizmus bámulatos sikereinek okait kutatjuk, mindjárt első tekintetre szemünkbe tűnik a szerzetesség döntő szerepe e sikerek felidézésében. Hiszen a szerzetesi együttélés kialakulásától, vagyis a IV. század közepétől számítva nem találunk az egyház életében egyetlen olyan számottevő mozzanatot, melyben a szerzetességnek közvetve vagy közvetlenül része ne lett volna. Azokban a forró és szenvedélyes vitákban, melyek a IV. és V. században az ortodoxia és az eretnekség közt dúltak s melyek végelemzésben a katolikus hitelvek szabatos körvonalozására vezettek, már a szerzeteseket látjuk a hadsorok élén. És abban a titáni, minden képzeletet meghaladó munkában, mely századok vére és verítéke árán a vad germán hordák megtérítését és a nyugat-európai civilizáció szilárd alapjainak lerakását eredményezte, szintén a szerzeteseké volt a főérdem. A magasabb igényű kultúra, irodalom, tudomány és művészet gyönge palántái hasonlóan a szerzetesek ápoló keze alatt sarjadtak ki és terebélyesedtek izmos törzsekké. Egyszóval a szerzetesség világbalépése első pillanatától kezdve úgy tűnik elénk, mint leghasznavehetőbb eszköz az egyház világraszóló céljainak elérésére; egyszer mint „acies bene ordinata", mint jól rendezett csatasor, mely bármely pillanatban kész síkra szállani az "ecclesia militans" érdekeiért, máskor meg mint kimeríthetetlen termékenységű kultúrtényező, mely a vad harcok tombolása közepett is hittel és bizalommal szövögeti a szebb jövő szálait és hintegeti a szellemibb műveltség magvait.