Bővebb ismertető
ELÓSZO
Jeremiás próféta könyve az ő meghívásával kezdődik, majd látomásai következnek. Első látomásakor az Ur megkérdezi őt: „Mit látsz, Jeremiás?" A próféta így felel: „Korán virágzó fának ágát látom" (Jer 1,11). Csodálatos ez a költői, irodalmi szófordulat, legalábbis a magyar Szentírásban. Az eredeti szöveg egy kicsit egyszerűbb, valójában egy virágzó mandulavesszőről van szó. Bár nem nevezi meg konkrétan a fafaj tát, a magyar fordítás annyiban mindenképpen helyes, hogy a mandula kora tavasszal, sok helyen elsőként virágzik a fák közül. Ha máshonnan nem is, de Janus Pannonius: Egy dunántúH mandulafáról című verséből tudhatjuk ezt. Az egykori pécsi püspök költeményében a télen virágba borult mandulafa magát a költőt jelképezi, aki kissé csalódott amiatt, hogy a reneszánsz műveltség lassan terjed a magyar földön, korai még e tájon a műveltség széleskörű terjedéséről ábrándozni. A görög mitológiában az örök szerelem, az olykor hiábavaló várakozás jelképe a mandula. Tudta ezt Janus Pannonius is, ezért említi meg művében PhyUis királylányt, aki miután hiába várt jegyesére, eldobta magától az életet, s ekkor mandulafává változott. Amikor visszatért szerelme, átölelte a mandulafát, amely nyomban virágba borult.
E villanásnyi kitekintés után visszatérve a Szentíráshoz, a Prédikátor könyvében a fehér mandulavirág az