Új ég és új föld [antikvár]

Előszó A Jelenések könyvének 20. fejezetében az apokaliptikus dráma leírása a végéhez közeledik. Miután a korábbi teremtés eltűnt, és a gonosz elnyeri a megérdemelt örök büntetést, nem marad más hátra, minthogy a látnók meglássa a mennyei dicsőséget. A választott nép Istene ugyanis még Izajásnál megígérte, hogy övéi számára új eget és új földet teremt (vö. Iz 65,17). Ennek központja pedig a meny-nyei Jeruzsálem lesz, hogy ott Isten „együtt lakjék népével, és letöröljön a szemekről minden könnyet". És ott majd „a szomjazónak ingyen ad az élő vizek fon-ásából" (Jel 21,4.6). Amikor e válogatás címéül ezt a (hagyomány szerinti) jánosi részt - „Új ég és új föld" - vettük alapul, tulajdonképpen az utolsó mondata miatt tettük. Mert ha a keresztségben, illetve az általános papságban kapott küldetés értelmében minden megkeresztelt emberre az a feladat hámi, hogy „kovászként a világ megszentelö-déséhez belülről hozzájáruljon, és mindenekelőtt életvitelével ( ) tanúságot tegyen Krisztusról" (Lumen genetium 31), mennyivel inkább az a feladata az Istentől meghívott szolgálati papság tagjainak, „akik azért állnak testvéreik szolgálatában, hogy a rájuk bízottak Isten Népéhez tartozzanak, a krisztusi ember kiválasztottságának örvendjenek, ( ) így az üdvösséget elérjék" (LG 18). Mennyivel inkább az a feladatuk, hogy Isten Népének „ingyen adjanak az élő vizek forrásából". Möns. Jäger Péter, a könyv „címzettje", a Temesvári Egyházmegye papja, tiszteletbeli kanonok, teológiai tanár, volt prefektus és rektor, pápai káplán, adni akart és adott, mégpedig ingyen. Életprogramjához híven — „Ne a magunk javát keressük. Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére" (Róm 15,1-2) - nem a maga, hanem a mások szolgálatára törekedett. Hatvanöt évéből negyvenéves paptanári-nevelői tevékenysége ezeknek a fenti szentírási idézeteknek a jegyében zajlott le. Emberi talentumainak, a papi hivatásával és küldetésével együtt járó különleges kegyelmeknek, tudásának és tapasztalatának kincsestárából merített és osztogatott számolatlanul, hogy rövid ideig híveinek, majd szinte egy emberöltő kispapjainak és papjainak szomját oltsa. És ebben a tevékenységében mindig a logikus gondolkodás, a megfontoltság, az igazságosság, az értékekhez való töretlen ragaszkodás jellemezte. Amikor - a rektori évek idején - szükségesnek látszott, új utakat keresett. Tette ezt, kiegészítve a kezdeti életprogramot ekkori jelmondatai - „Aki szelíden szép, az messze jut", „Az imádság a szeretet forrása " - szellemében, azt sugallva akkor is, hogy csak a szelídség, valamint az