Új ugarszántást az erdélyi református egyházban [antikvár]

Az 1989. év utolsó napján fordulok Református Egyházunk kánon alkotó és legfőbb intéző testületéhez. Azért teszem ezt, mert Krisztus földi testének hazai szolgálatában a vezetésre hivatott kormányzó testületek között (ideértve a zsinati tanácsot is) egyedül a Főtiszteletű Zsinat nincs oly mértékben kompromittálva a hamisságok és a hazugságok jegyében, hogy általa még lehet remélni a "Szántsatok magatoknak új ugart" (Jeremiás 4.3.) meghallgatását és a szükséges engedelmességet. Egyházunk elmúlt gyászévtizedében (gondolva kizárólag a vezetőkre, azaz nem a "hivatalos egyháztól" függetlenül is élő gyülekezetekre, esztendőként újból meg újból igyekeztem sokrétűen felébreszteni (írásbelileg dokumentálhatóan) a felelősséget az egyházi "elöljárókban": lépjenek rá az önvizsgálatból adódó bűnbánat, bűnvallás, jóvátétel és újrakezdés keskeny ösvényére, az üres szeretet-szólamok és a "minden rendben van" álkereszténysége helyett. Írásaimra és javaslataimra sohasem érkezett a válasz, ideérve a Református Szemle szerkesztőségét éppúgy mint a teológiai intézetet. Leginkább azt sajnálom, hogy a zsinati elnökség nem bocsátotta az egyházi közvélemény rendelkezésére az 1979-ben (keres évtizeddel ezelőtt!) benyújtott Statutum-tervezetet, melyet a zsinat alkotmányozó bizottsága részéről vett kézhez.