"Uram, nincs emberem" [antikvár]

1. „ .nincs emberem " (János 5,7) Azt hiszem ezzel kezdődik az öregség. Nem az ősz hajjal, nem a megélt évek számának növekedésével, nem az unokák megszületésével, vagy a betegségek ismétlődésével. Akkor, és azzal, amikor rádöbbenek, hogy amihez korábban én magam egyedül elég voltam, az most már nem megy. De nemcsak ez, hanem egyre gyakrabban és egyre több dologban volt szükségem segítségre. Volt idő, amikor kettesével vettem a lépcsőfokokat, most már egyesével is csak úgy megy, ha legalább egyik kezemmel kapaszkodom, olykor még húzni is kell magam. Lefelé még rosszabb, mert a térdem, amikor hajlítom, megbicsaklik. Régebben le se ültem arra a pár megállóra a villamoson vagy az utóbuszon. Később, ha idősebb jött, inkább felálltam és kimentem a peronra. Ma már én is lesem, mikor szabadul föl egy hely, hogy leülhessek.