Vég nélkül [antikvár]

AJÁNLÁS AJÁNLÁS Igazi ritkaság jelenik meg a magyar katolikus könyvpiacon ezzel a kötettel, mely a Katolikus Egyház e^k természetes, vagy éppenséggel természetfeletti életmegnyilvánulásával, a boldogokkal és szentekkel, nyilvános tiszteletükkel, vagyis a szenttéavatási eljárás bemutatásával foglalkozik. A könyv szerzője Kovács Gergely okleveles posztulátor szakavatottan vezeti végig az olvasót a szentté avatások történetén, választékos és közérthető stílusban magyarázza e fontos életjelenség fejlődésének állomásait, míg eljut ajelenhez, és végül kitekintést ad a jövőre. Bár Krisztus Magyarországon élő egyháza a XX. és XXI. században szentek és boldogok egész sorát adta a világegyháznak, mégis alig akadt eddig olyan szerző, aki a kanonizációs eljárás műhelytitkaiba betekintést nyújtott volna az érdeklődőknek. Márpedig, ha nem ismerjük az eljárás szakmai fogásait és nincs hozzáértő személy, aki hatékonyan tudná irányítani a vizsgálat lefolytatását, akkor hiába vannak szentjeink, tiszteletük nem válhat nyilvánossá, és ezért szélesebb körben nem épülhetünk a példájukon. A keresztény ókorban elsőként a vértanúkat kezdték szentként tisztelni. Erőszakos halálukkal ártatlan vér omlott és sokszor a végtisztességhez való joguktól is megfosztották őket. Helyesen mutat rá a szerző, hogy az egyház első századaiban dúló egyházüldözést nem túlzás keresztény holokauszt-nak nevezni. Kovács Gergely kitűnő érzékkel irányítja az olvasó figyelmét a boldoggá és szentté avatás céljára. Ez egy nagyszerű lelkipásztori eszköz, amely mind személyes, mind közösségi vonatkozásában rámutat arra, hogy Krisztust bármely korban és életállapotban lehet átiagon felüli szinten követni. A keresztény élet ugyanis hősies élet: a fájdalmat és a szenvedést is be tudja és akarja kapcsolni a szeretet áramába. Krisztus nem szüntette meg a fájdalmat és a szenvedést, hanem arra tanít minket, hogy úgy tudjunk szenvedni, élni és meghalni, ahogyan ő tudott. Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint annak, aki szükség esetén az életét is oda tudja adni másokért. Bár mindenki meghívást nyer az életszentségre, de nem mindenki hivatott arra, hogy az egyház őt a boldogok sorába iktassa, vagy szentté avassa. Az oltárra emelés nem földi jutalom va^ igazságtétel, nem kiérdemelhető, ezért nem is formálhat rá jogot senki, bármekkorák is egyébként a személyes érdemei.