Vigasztalások könyve [antikvár]

Előszó „Halld meg, irgalom Atyja, gyermeked jaját, és nyújtsd neki segítő kezed, hogy a vizek mélyéből, a nyomorúság verméből és a mély sírból kihúzzon. Amikor irgalmas szemeid és lelked kegyelme vergődni látnak, el ne vesszek, hanem hozzád, az én Uramhoz tudjak menekülni, hogy lássam arcodat, és dicséretet mondhassak szent nevednek. Uram, ki csodálatos dolgokat cselekszel, ki szívemet a rádemlékezéssel vidámmá teszed" (Szent Ágoston) Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a könyvet, azt mondanám: vigaszgyűjtemény. Olyan élethelyzetbe kerültem, hogy nagyon nagy lelkierőre és vigasztalásra volt szükségem. Olyan mély vigaszra, amelyet csak a hit kútjából meríthet az ember. A kút fölé hajoltam, és „örök életre szökellő vízforrást" (Jn 4,14) találtam benne.