Megszentelt tájakon [antikvár]

Így szólt az Úr Mózeshez a Sínai-hegyen: „Oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld.” Hasonlóan szentként tisztel helyek sokfelé voltak és vannak a világon, ám szentségük eredete bizonytalan. Nem tudhatni, vajon léteznek-e valóságos, megfogható indítékok, vagy a szemlélők érzületéből fakad-e a szentség légköre. Századunkban a német Rudolf Otto és a román Mircea Eliade világított rá tudományosan a „szent” fogalmának jellemzőire. Ottótól ered az „isteni szellemű” kifejezés, amely szerint az isteni kinyilatkoztatás vagy megjelenés félelmet ébreszt. Sok hagyományosan szent helyen támad ilyen érzés, köztük az égbe tornyosuló szikláktól körülvett görög jósda-szentély, Delphoi láttán, vagy Tibetben, a nyugati síkságok fölé emelkedő Kailásza szimmetrikus, jégsapkás csúcsain. Eliade összeveti a „megszentelt hely” és a „profán hely” fogalmát; az első mint „vallási jelenség” mutatkozik meg, a második a templomon kívül eső térségre utal. Az animisták, például a sintó vallásúak, akik azt hiszik, hogy a természetben minden lélekkel telített, akár egy fát vagy egy sziklát is részesíthetnek vallásos tiszteletben. A keresztények számára az Istent megtestesítő Jézus érvényesíti a szentséget. Némely helyen bizonyos vallási eseményből nőtt ki a megszentelt légkör: a Sínai hegyen jelent meg az Úristen Mózesnek; Lourdes-ban tűnt fel Szűz Mária egy parasztlány előtt; Iona szigetén élte át Szent Kolumbán látomásait az angyalokról, és ott vitte véghez különféle csodatetteit. Egyéb okokból is tekinthetünk szentnek valamely helyet. Könyvünk több mint harminc példát tesz vizsgálat tárgyává, öt különböző részben. A „Szentek nyomdokain” című fejezetben olyan műalkotások és tájak szerepelnek, amelyek szentekhez és vallási tanítókhoz fűződő kapcsolatuk által váltak megszenteltté; ilyen például az indiai Bodh-Gaja, ahol Sziddhárta Gautama elnyerte a megvilágosodást, és Buddhává lett. A temetkezési helyeket különösen szent hírnév övezte az ősi kultúrákban, mivel az emberek úgy érezték, a halott utazása a túlvilágba és ottani létének élvezete a sír és a temetkezési tárgyak szentségétől függ.