Krisztus világossága I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Az ember természete szerint összekötő kapocs a két világ között, az anyagi és szellemi világ között, teste a porhoz és az állatvilághoz, lelke az angyalokhoz kapcsolja. Valaki azt mondta, hogy sárból és napsugárból van összetéve. Isten természetünknek megfelelően mindkét irányban az időnek bizonyos rendjét állapította meg számunkra. Van természetes vagy polgári év, mely elsősorban földi érdekeink gondozására ad módot és alkalmat. Ennek alapja a földnek a naphoz való viszonya, mértéke a földnek a nap körül való keringése. Sokan hangyaszorgalommal használják fel ennek az évnek a napjait, hogy maguknak földi javakat szerezzenek. A 325. év egyik napján Alexandria városában lassan ment hazafelé egy árus, hátán nagy, üres kosárral. Jókedvvel számolta aznapi bevételét. Igaz, hogy a féléjtszakát átvirrasztotta, amíg a kalácsok sütésével elkészült, déligyümölcseit elrendezte, nem volt kellemes a nehéz kosárral szaladgálni kora reggeltől a város utcáin és túlkiáltani az utcai zsivajt: Kalácsot, ropogós, frissen sült kalácsot tessék! De örült is a szíve, mikor minden oldalról szaladtak hozzá a vevők és szétkapkodták a süteményeket. Most monologizált: A házat kifizettem, a kertemen sincs már tartozás. Ami jövedelmet ezután hoz az üzlet, az a ládafiába vándorol. Hehe, gazdag ember leszel, Makár! Ekkor azonban mintha igen komoly szózat hangzott volna a fülébe: Mit töröd magad olyan javakért, melyekből semmit magaddal nem vihetsz, ha meghalsz! Törődj a lelked megmentésével!