Remény a nehéz időkben [antikvár]

Világunk ​sokkal törékenyebb, mint gondolnánk. A koronavírus-járvány élesen elénk tárta, hogy bizonyos eseményeket alig tudunk kontrollálni (néha sehogy). Rossz érzés szembesülni azzal, hogy olyan világban vagyunk kénytelenek élni, amelyben akár egészen apró dolgok (mint egy vírus) az egész jövőnket egyik napról a másikra átírhatják vagy az életünkre törhetnek. Szorongásunkat még tovább táplálják az alig kontrollálható természeti katasztrófák: kontinensnyi tüzek, szökőárak, túlmelegedő boly­gó, amely félelmetes jövőképet tár elénk. Mindez személyes és társadalmi bizonytalanságokban jut el az otthonainkba. Sokkoló mindezt együtt látni és átélni. Az emberek többsége eközben nem látja, hogy szó sincs a véletlen események általunk kezelhetetlen összjátékáról. Valaki mindvégig kézben tartja a történéseket. Valaki, aki nagyobb a földünket eluraló rossznál, legyen szó bármiről. A Biblia számos próféciában jelezte előre, hogy a világ, ahogy ismerjük, egyszer véget ér, és éppen ilyen események jelzik majd előre a vég közeledtét. Az, hogy a világ egyre inkább szétesik körülöttünk, két dolgot mutat. Hogy már eleget ártottunk az otthonunknak ahhoz, hogy hibák jelentkezzenek a működésében (ahogy az örökkévaló Isten előre látta), illetve éppen emiatt Isten egy sokkal jobb és szebb világot szán nekünk. Teremtőnk nem akarja, hogy a szétforgá­cso­lódó világgal együtt vesszünk el. A Jelenések könyve 21:3-5 ezt mondja: „…[Isten] velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Mi lesz velünk addig? A fokozatosan káoszba forduló világban Isten különös gonddal figyel mindazokra, akik Őt hívják segítségül a nehézségekben. Elveszi félelmeinket, nyugalmat ad, a bizonytalanságot biztonságra fordítja. Megadja nekünk azt a belső (és isteni) békét, amit semmi más nem pótolhat.