Vajon érdemes-e élni? [antikvár]

Részlet a könyvből: Ha egy gazdag ember azt mondja: "Érdemes élni!" - megértjük. Hiszen mindazt megveheti, amit csak akar. Ha egy fiatalember mondja ezt, aki éppen most kért meg feleségül egy csinos leányt, megértjük, föltéve ha a leány igent mondott. Az effajta kijelentést természetesnek tartjuk azok szájából, akik az élet napos oldalán járnak. De csak azokéból. "Érdemes élni" - mondják ezek lelkesen egy rövid, és talán csak felületes élmény alapján. 23 éves voltam, amikor először mondhattam ki teljes meggyőződéssel: "Érdemes élni." Pedig nem voltam gazdag, és nem is vettem feleségül egy szép leányt. Nem volt ötös találatom a lottón, és más anyagi szerencse sem ért. Sőt ellenkezőleg: egy értelmetlen és gyilkos háború elrabolta ifjúságom legszebb éveit. A katonaság és a hadifogság csupa negatív élményt jelentett nekem. Hogy néhány hónappal hamarább szabaduljak a hadifogságból, aláírtam egy évre szóló szerződést: beszegődtem munkásnak a skót mezőgazdaságba. Túlóráztam, hogy a répasoronként mellékesen kapott három shillingeken megvásárolhassam a használtruha-boltban a háború utáni első öltönyömet. Az ócskásnál vettem egy kerékpárt, amelyet újra használhatóvá tettem. És mégis elmondhattam: "érdemes élni."