kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Ada Negri - A keresztesvitéz keresztje (dedikált példány) [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/23/4623023.jpg "Ada Negri - A keresztesvitéz keresztje (dedikált példány) [antikvár]")
A keresztesvitéz keresztje (dedikált példány) [antikvár]
Ada Negri, Alekszandr Szergejevics Puskin, Alphonse de Lamartine, André Chénier, Antonio Vivaldi, Assisi Szent Ferenc, Baranyi Ferenc, Bernard Marti, Bizet, Charles d'Orléans, Cielo D'alcamo, Dante Alighieri, Donizetti, Eugenio Montale, Francesco Petrarca, Francois Villon, Friedrich Schiller, Giovanni Boccaccio, Giovanni Pascoli, Giuseppe Giusti, Giuseppe Parini, Guido Guinizzelli, Guillaume Apollinaire, Guillaume de Machaut, Guiseppe Ungaretti, Heinrich Heine, Jean de La Fontaine, Jean Robertet, Johann Wolfgang Goethe, John Keats, Leoncavallo, Linus, Oscar Wilde, Paul Géraldy, Pierre de Ronsard, Puccini, Salvatore Quasimodo, Snéden Norina, Voltaire
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
3980 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: A keresztesvitéz keresztje (dedikált példány) [antikvár]
Szerző:
Ada Negri
,
Alekszandr Szergejevics Puskin
,
Alphonse de Lamartine
,
André Chénier
,
Antonio Vivaldi
,
Assisi Szent Ferenc
,
Baranyi Ferenc
,
Bernard Marti
,
Bizet
,
Charles d'Orléans
,
Cielo D'alcamo
,
Dante Alighieri
,
Donizetti
,
Eugenio Montale
,
Francesco Petrarca
,
Francois Villon
,
Friedrich Schiller
,
Giovanni Boccaccio
,
Giovanni Pascoli
,
Giuseppe Giusti
,
Giuseppe Parini
,
Guido Guinizzelli
,
Guillaume Apollinaire
,
Guillaume de Machaut
,
Guiseppe Ungaretti
,
Heinrich Heine
,
Jean de La Fontaine
,
Jean Robertet
,
Johann Wolfgang Goethe
,
John Keats
,
Leoncavallo
,
Linus
,
Oscar Wilde
,
Paul Géraldy
,
Pierre de Ronsard
,
Puccini
,
Salvatore Quasimodo
,
Snéden Norina
Voltaire
Kiadó: Trikolor Könyvkiadó
Kötés: Ragasztott papírkötés
ISBN: 9789638781727
Méret: 140 mm x 200 mm
Dante Alighieri, eredetileg Durante Alighieri, gyakran csak Dante (Firenze, 1265. május második fele – Ravenna, 1321. szeptember 14.)
Itáliai költő, filozófus, az olasz és a világirodalom nagy klasszikusa. Főművét, az Isteni színjátékot Babits Mihály a „világirodalom legnagyobb költeményének”, Jorge Luis Borges a „valaha írt legnagyobb irodalmi műnek” nevezte. Műveiből életbölcsességek, axiómák bonthatók ki.>br>
Dante társadalmi hatása már életében is széles körű volt, köszönhető volt ez annak, hogy eltért a humanizmus nyelvétől, a latintól, s inkább a hétköznapi ember nyelvén, anyanyelvén, olaszul írta műveit, amelyek nemcsak nyelvezetileg álltak közel a hétköznapi emberekhez, de a nép gondolkodásmódját is tükrözik. Életműve rendkívüli mértékben komplex: összegzi kora tudományának, teológiájának, poétikájának, kultúrájának, hiedelmeinek és társadalmának szinte minden aspektusát.
Dante 1265. május második felében született Firenzében. Mivel szülei jómódúak voltak, így a kor szokásainak megfelelően egyaránt részesítették a gyermeküket a trivium (latin nyelvtan, logika, retorika) és quadrivium (aritmetika, geometria, asztronómia, zene) oktatásában. Főként Vergilius, Horatius, Ovidius és Statius műveit olvasta, de más költőket, írókat is szívesen tanulmányozott. Tanult Bolognában is, ahol nem a kora divatos jogi iskoláit látogatta, hanem a retorikai ismereteket nyújtó iskolákat részesítette előnyben. Itt ismerkedett meg és kötött szoros barátságot Guido Cavalcantival. Természettudományos ismereteit a Paradicsomban is emlegetett, Hippokratész-követő Taddeo di Alderatto bővítette. Ezen ismereteit használta fel Dante a Színjáték című művében, amikor némely testi jelenségeket lelki folyamatokkal párosított össze: szinte orvosi leírását adja az indulatoknak, betegségeknek, szenvedéseknek.
Dante kilencéves korában, 1274 tavaszünnepén ismerte meg a nyolcéves, bíborszínű ruhát és virágkoszorút viselő Beatricét. Hozzá fűzött szerelme azonban nem teljesült be, a lányt apja egy Simone de Bardi nevű férfihoz adta feleségül. Dante szerelmi bánatát végképp az növelte meg, hogy Beatrice huszonnégy éves korában, 1290. június 8-án meghalt. Boccaccio elmondása szerint Dante hónapokig vigasztalhatatlan volt. Dante 1291 és 1294 között harmincegy költeményt írt Beatricéhez. Ezek az édes új stílus (dolce stil nuovo) elnevezésű irodalmi irányzat legkiemelkedőbb termékei közé tartoznak. Beatrice iránt érzett szerelmének mértéke főként az Isteni színjáték című műben jut kifejezésre: a szerelmespár a Purgatórium csúcsán, Ádám és Éva egykori lakhelyén, az Édenkertben találkozik újra.
Beatrice halálát követően Dante szülei akaratának engedelmeskedvén megnősült. Felesége Manetto Donati lánya, Gemma Donati lett. A házasságot a szülők már 1277-ben elhatározták, az esküvő 1293 körül volt. Gemma több gyereket is szült, hogy pontosan hányat, azt nem tudni, csupán annyit, hogy biztosan volt két fiú, Jacopo, aki pap, és Pietro, aki vagyonos bíró lett. Utóbbi leszármazottai Seregni-Alighieri néven ma is élnek a Verona melletti Gargagnagóban.
Dante rövid ideig Firenze egyik priorja volt, a mérsékelt, de pápaellenes, Firenze önállóságáért küzdő polgári guelfpárt képviselőjeként. A guelf párt azonban hamarosan kettészakadt, a radikális irányzat segítséget kért és kapott a pápától. Firenze ezt követően a pápai állam befolyása alatt állók kezébe került. A császárpárti ghibellinek mellé álló Dantét száműzték (1302), és távollétében máglyahalálra ítélték. Száműzetéséből egyszer még visszatért szülővárosába, amikor 1310-ben III. Henrik német-római császár megpróbálta elfoglalni Észak-Itáliát, de a hadjárat kudarcba fulladt. Danténak ismét menekülnie kellett. Ettől kezdve haláláig bujdosott, száműzetésben élt, Ravennában halt meg (1321. szeptember 14.én), maláriában. Halála után már városa is megbocsátott neki, műveit megőrizték, tanították
Itáliai költő, filozófus, az olasz és a világirodalom nagy klasszikusa. Főművét, az Isteni színjátékot Babits Mihály a „világirodalom legnagyobb költeményének”, Jorge Luis Borges a „valaha írt legnagyobb irodalmi műnek” nevezte. Műveiből életbölcsességek, axiómák bonthatók ki.>br>
Dante társadalmi hatása már életében is széles körű volt, köszönhető volt ez annak, hogy eltért a humanizmus nyelvétől, a latintól, s inkább a hétköznapi ember nyelvén, anyanyelvén, olaszul írta műveit, amelyek nemcsak nyelvezetileg álltak közel a hétköznapi emberekhez, de a nép gondolkodásmódját is tükrözik. Életműve rendkívüli mértékben komplex: összegzi kora tudományának, teológiájának, poétikájának, kultúrájának, hiedelmeinek és társadalmának szinte minden aspektusát.
Dante 1265. május második felében született Firenzében. Mivel szülei jómódúak voltak, így a kor szokásainak megfelelően egyaránt részesítették a gyermeküket a trivium (latin nyelvtan, logika, retorika) és quadrivium (aritmetika, geometria, asztronómia, zene) oktatásában. Főként Vergilius, Horatius, Ovidius és Statius műveit olvasta, de más költőket, írókat is szívesen tanulmányozott. Tanult Bolognában is, ahol nem a kora divatos jogi iskoláit látogatta, hanem a retorikai ismereteket nyújtó iskolákat részesítette előnyben. Itt ismerkedett meg és kötött szoros barátságot Guido Cavalcantival. Természettudományos ismereteit a Paradicsomban is emlegetett, Hippokratész-követő Taddeo di Alderatto bővítette. Ezen ismereteit használta fel Dante a Színjáték című művében, amikor némely testi jelenségeket lelki folyamatokkal párosított össze: szinte orvosi leírását adja az indulatoknak, betegségeknek, szenvedéseknek.
Dante kilencéves korában, 1274 tavaszünnepén ismerte meg a nyolcéves, bíborszínű ruhát és virágkoszorút viselő Beatricét. Hozzá fűzött szerelme azonban nem teljesült be, a lányt apja egy Simone de Bardi nevű férfihoz adta feleségül. Dante szerelmi bánatát végképp az növelte meg, hogy Beatrice huszonnégy éves korában, 1290. június 8-án meghalt. Boccaccio elmondása szerint Dante hónapokig vigasztalhatatlan volt. Dante 1291 és 1294 között harmincegy költeményt írt Beatricéhez. Ezek az édes új stílus (dolce stil nuovo) elnevezésű irodalmi irányzat legkiemelkedőbb termékei közé tartoznak. Beatrice iránt érzett szerelmének mértéke főként az Isteni színjáték című műben jut kifejezésre: a szerelmespár a Purgatórium csúcsán, Ádám és Éva egykori lakhelyén, az Édenkertben találkozik újra.
Beatrice halálát követően Dante szülei akaratának engedelmeskedvén megnősült. Felesége Manetto Donati lánya, Gemma Donati lett. A házasságot a szülők már 1277-ben elhatározták, az esküvő 1293 körül volt. Gemma több gyereket is szült, hogy pontosan hányat, azt nem tudni, csupán annyit, hogy biztosan volt két fiú, Jacopo, aki pap, és Pietro, aki vagyonos bíró lett. Utóbbi leszármazottai Seregni-Alighieri néven ma is élnek a Verona melletti Gargagnagóban.
Dante rövid ideig Firenze egyik priorja volt, a mérsékelt, de pápaellenes, Firenze önállóságáért küzdő polgári guelfpárt képviselőjeként. A guelf párt azonban hamarosan kettészakadt, a radikális irányzat segítséget kért és kapott a pápától. Firenze ezt követően a pápai állam befolyása alatt állók kezébe került. A császárpárti ghibellinek mellé álló Dantét száműzték (1302), és távollétében máglyahalálra ítélték. Száműzetéséből egyszer még visszatért szülővárosába, amikor 1310-ben III. Henrik német-római császár megpróbálta elfoglalni Észak-Itáliát, de a hadjárat kudarcba fulladt. Danténak ismét menekülnie kellett. Ettől kezdve haláláig bujdosott, száműzetésben élt, Ravennában halt meg (1321. szeptember 14.én), maláriában. Halála után már városa is megbocsátott neki, műveit megőrizték, tanították
A költőfejedelem 1749-ben, frankfurti polgárcsaládban született Johann Wolfgang von Goethe, a német felvilágosodás és kora romantika írófejedelme. Jelentőségét a német és a világirodalomban Voltaire-éhez lehet csak mérni. Az irodalom minden műnemében maradandót alkotott, s jelentősek tudományos munkái is. Írt értekezéseket, jelentős a levelezése is. Önéletrajza a memoárirodalom egyik legszebb emléke. Minden iránt érdeklődő, a világ minden megnyilvánulására figyelő ember volt, az ész, a szellem megszállottja, a tudás, a megismerés fanatikusa.
Politikai, diplomáciai tevékenységeit a weimari herceg titkos tanácsosaként végezte.Nagy hatást tett rá Herder, és a Sturm und Drang mozgalomban is jelentős szerepet vállalt.
Irodalmi tevékenysége Irodalmi pályáját lírai kötetekkel (Anette, 1767; Új dalok, 1769) és drámai művekkel (Prométheusz, 1772; Götz von Berlichingen, 1773) kezdte.
Életének és művészetének meghatározó élménye a szerelem, pontosabban szerelmei. Korai Goethe Goethe költészetének első darabja (Friderika-dalok, 1767–69), regényének (Werther szenvedései, 1774), versciklusának (Római elégiák, 1788–90) és kései lírájának (Marienbadi elégia, 1823) a szerelem az ihletője. Ifjúkori nagy szerelme a wetzlari intéző lánya, Lotte volt, később egy nála idősebb asszonyba, Stein bárónéba volt szerelmes. Feleségével, Christiane Vulpiussal 1788-ban ismerkedett meg, de csak gyermekük 17 éves korában, 1806-ban vette feleségül. A szerelem fontos téma élete fő művében, az 1808-ban megjelent a Faustban is.
Másik élménye, mely szintén hatott művészetére, gondolkodására, az utazás. Több országban is megfordult, legnagyobb hatást itáliai utazása, az ókori Róma emlékeinek látványa tette rá.
Nagy híve volt a francia felvilágosodásnak, az antikvitást pedig rajongásig tisztelte. Keserű kijózanodás volt számára a francia forradalom és a francia–német háborúk; bár maga is részt vett a franciák elleni valmy-i csatában, főként háborús élményeinek hatására, elfordult a politikától.
Barátsága Schillerrel 1794-ben ismerkedett meg Schillerrel, mély barátságuk emlékét Weimar főterén szoborkettősük őrzi. Közös munkájuk nyomán született meg a német klasszika (Xéniák, 1796).
Esztétikai munkáikban foglalkoztak a műfajok, műfajcsoportok kérdéseivel, a művészi formák, az ízlés és esztétikum problémáival. Programjuk kulcsszavai a nevelés és fejlődés. Nézeteik nem mindenben egyeztek, de erőteljes rousseau-ista, kantiánus hatások jellemzik munkáikat. Esztétikájuk értékrendjét az antikvitás és a klasszicizmus értékei határozzák meg.
Barátja halála (1805) megrendítette, nem sokkal később súlyosan megbetegedett, fokozatosan visszavonult a közélettől, Weimarban élt. Művészetében is irányváltás figyelhető meg, egyre inkább a filozofikus és életrajzi művek, gyűjteményes munkák jellemzik: Vonzások és választások (1809), Utazás Itáliában (1816–17), Költészet és valóság (1811–33), Nyugat-keleti Diván (összegyűjtött versek, 1819) és a Faust második része (1823–32). Életének ebben a szakaszában háza szinte zarándokhellyé vált, sokan látogatták, mégis magányossá vált, hisz szellemi társait elvesztette. 1832 márciusában halt meg.
Politikai, diplomáciai tevékenységeit a weimari herceg titkos tanácsosaként végezte.Nagy hatást tett rá Herder, és a Sturm und Drang mozgalomban is jelentős szerepet vállalt.
Irodalmi tevékenysége Irodalmi pályáját lírai kötetekkel (Anette, 1767; Új dalok, 1769) és drámai művekkel (Prométheusz, 1772; Götz von Berlichingen, 1773) kezdte.
Életének és művészetének meghatározó élménye a szerelem, pontosabban szerelmei. Korai Goethe Goethe költészetének első darabja (Friderika-dalok, 1767–69), regényének (Werther szenvedései, 1774), versciklusának (Római elégiák, 1788–90) és kései lírájának (Marienbadi elégia, 1823) a szerelem az ihletője. Ifjúkori nagy szerelme a wetzlari intéző lánya, Lotte volt, később egy nála idősebb asszonyba, Stein bárónéba volt szerelmes. Feleségével, Christiane Vulpiussal 1788-ban ismerkedett meg, de csak gyermekük 17 éves korában, 1806-ban vette feleségül. A szerelem fontos téma élete fő művében, az 1808-ban megjelent a Faustban is.
Másik élménye, mely szintén hatott művészetére, gondolkodására, az utazás. Több országban is megfordult, legnagyobb hatást itáliai utazása, az ókori Róma emlékeinek látványa tette rá.
Nagy híve volt a francia felvilágosodásnak, az antikvitást pedig rajongásig tisztelte. Keserű kijózanodás volt számára a francia forradalom és a francia–német háborúk; bár maga is részt vett a franciák elleni valmy-i csatában, főként háborús élményeinek hatására, elfordult a politikától.
Barátsága Schillerrel 1794-ben ismerkedett meg Schillerrel, mély barátságuk emlékét Weimar főterén szoborkettősük őrzi. Közös munkájuk nyomán született meg a német klasszika (Xéniák, 1796).
Esztétikai munkáikban foglalkoztak a műfajok, műfajcsoportok kérdéseivel, a művészi formák, az ízlés és esztétikum problémáival. Programjuk kulcsszavai a nevelés és fejlődés. Nézeteik nem mindenben egyeztek, de erőteljes rousseau-ista, kantiánus hatások jellemzik munkáikat. Esztétikájuk értékrendjét az antikvitás és a klasszicizmus értékei határozzák meg.
Barátja halála (1805) megrendítette, nem sokkal később súlyosan megbetegedett, fokozatosan visszavonult a közélettől, Weimarban élt. Művészetében is irányváltás figyelhető meg, egyre inkább a filozofikus és életrajzi művek, gyűjteményes munkák jellemzik: Vonzások és választások (1809), Utazás Itáliában (1816–17), Költészet és valóság (1811–33), Nyugat-keleti Diván (összegyűjtött versek, 1819) és a Faust második része (1823–32). Életének ebben a szakaszában háza szinte zarándokhellyé vált, sokan látogatták, mégis magányossá vált, hisz szellemi társait elvesztette. 1832 márciusában halt meg.
Oscar Wilde (eredeti nevén Fingal O'Flahertie Wills) (Dublin, 1854. október 16. – Párizs, 1900. november 30.) ír költő, író, drámaíró.
Oscar Wilde 1854. október 16-án dublini értelmiségi családban született. Édesapja, William Wilde fül-orr-gégész szakorvosként dolgozott, édesanyja pedig Speranza álnéven forradalmi hangvételű költeményeket írogatott. Így az ifjú Oscar már egészen fiatalon „megfertőződött” az irodalom szeretetével.
A gyenge fizikumú, érzékeny fiú kitűnő neveltetésben részesült. Az enniskilleni bentlakásos iskola elvégzése után a dublini Trinity College-ban irodalmat, majd klasszika filológiát hallgatott. Egy 95 fontos ösztöndíj elnyerését követően útja Oxfordba vezetett.
Az írásból élő különc, de kétségtelenül zseniális képességekkel rendelkező Oscar Wilde az 1870-es, 80-as években érte el legnagyobb sikereit. A Newdigate-díjjal kitüntetett Wilde-t a viktoriánus Anglia legprovokatívabb írójaként tartották számon.
Az időközben megnősült és gyermekeket nemzett Oscar Wilde élete az ifjú Alfred Dougles megismerését követően siklott félre. Az elismert író a családját elhanyagolva egyre több időt töltött a pályakezdő irodalmárral. Kettejük között kialakult homoszexuális kapcsolat azonban sem a feleségnek, sem pedig az ifjú apjának nem tetszett: Constance Lloyd elvált Wilde-tól, Lord Dougles, Quennsberry ura pedig fajtalankodás vádjával bíróság elé citálta. Wilde elvesztette a pert, büntetésképpen két év letöltendő fegyházra, továbbá kényszermunkára ítélték.
A börtönévek alatt komoly fülbajt szerzett Wilde 1897-ben, szabadulása után, az őt ért állandó támadások, zaklatások elől, - egy jobb élet reményében -, Párizsba menekült, ahol Sebastian Melmoth álnéven teljes szegénységben és elszigeteltségben élt.
Annak ellenére, hogy Wilde vagyontalan volt, a Hotel d' Alsace tulajdonosának jóvoltából életének utolsó hónapjait a szálloda egyik legszebb szobájában tölthette el. Az anyagi helyzetéhez képest kitűnő ellátásban részesült író azonban halálának pillanatáig nem tudott megbékélni szobájának színével. „Vagy a tapéta megy, vagy én!” - fenyegetőzött a botrányos életű zseni.
A valószínűleg agyhártya-gyulladásban, 46 éves korában (1900. november 30-án) elhunyt írót, csekély számú barátja kíséretében, Párizs legnagyobb temetőjében, a Pére Lachaise-ban helyezték végső nyugalomra.
Oscar Wilde 1854. október 16-án dublini értelmiségi családban született. Édesapja, William Wilde fül-orr-gégész szakorvosként dolgozott, édesanyja pedig Speranza álnéven forradalmi hangvételű költeményeket írogatott. Így az ifjú Oscar már egészen fiatalon „megfertőződött” az irodalom szeretetével.
A gyenge fizikumú, érzékeny fiú kitűnő neveltetésben részesült. Az enniskilleni bentlakásos iskola elvégzése után a dublini Trinity College-ban irodalmat, majd klasszika filológiát hallgatott. Egy 95 fontos ösztöndíj elnyerését követően útja Oxfordba vezetett.
Az írásból élő különc, de kétségtelenül zseniális képességekkel rendelkező Oscar Wilde az 1870-es, 80-as években érte el legnagyobb sikereit. A Newdigate-díjjal kitüntetett Wilde-t a viktoriánus Anglia legprovokatívabb írójaként tartották számon.
Az időközben megnősült és gyermekeket nemzett Oscar Wilde élete az ifjú Alfred Dougles megismerését követően siklott félre. Az elismert író a családját elhanyagolva egyre több időt töltött a pályakezdő irodalmárral. Kettejük között kialakult homoszexuális kapcsolat azonban sem a feleségnek, sem pedig az ifjú apjának nem tetszett: Constance Lloyd elvált Wilde-tól, Lord Dougles, Quennsberry ura pedig fajtalankodás vádjával bíróság elé citálta. Wilde elvesztette a pert, büntetésképpen két év letöltendő fegyházra, továbbá kényszermunkára ítélték.
A börtönévek alatt komoly fülbajt szerzett Wilde 1897-ben, szabadulása után, az őt ért állandó támadások, zaklatások elől, - egy jobb élet reményében -, Párizsba menekült, ahol Sebastian Melmoth álnéven teljes szegénységben és elszigeteltségben élt.
Annak ellenére, hogy Wilde vagyontalan volt, a Hotel d' Alsace tulajdonosának jóvoltából életének utolsó hónapjait a szálloda egyik legszebb szobájában tölthette el. Az anyagi helyzetéhez képest kitűnő ellátásban részesült író azonban halálának pillanatáig nem tudott megbékélni szobájának színével. „Vagy a tapéta megy, vagy én!” - fenyegetőzött a botrányos életű zseni.
A valószínűleg agyhártya-gyulladásban, 46 éves korában (1900. november 30-án) elhunyt írót, csekély számú barátja kíséretében, Párizs legnagyobb temetőjében, a Pére Lachaise-ban helyezték végső nyugalomra.
Giacomo Puccini (Lucca, 1858. december 22. – Brüsszel, 1924. november 29.)
A XX. század egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője volt. Műveiben főként az emberi érzésekre összpontosított: kis örömök, mindennapi kis események, nagy szenvedélyek és érzelmek jelennek meg, többnyire egzotikus környezetbe ágyazva. Hősei hétköznapi emberek. A Bohémélet tüdőbajos Mimije, az elhagyott Pillangókisasszony, az öngyilkos Tosca mind a szerelem áldozatai, akik végül az életükkel fizetnek.Puccini operái többnyire tragikus befejezésű darabok. A Nyugat lánya, a Gianni Schicchi című vígopera cselekménye azonban boldog véget ér; tragikus fordulata után az utolsó mű, a Turandot is.
Giacomo Puccini zenész családban nevelkedett, szinte különös lett volna, ha mással foglalkozott volna, mint zenével, zeneszerzéssel. Ugyanakkor, amikor a félárva Giacomo zenét kezdett tanulni nagybátyjánál, Fortunato Maginál, az elégedetlen volt a fiú hallásával. A luccai Instituto Paciniben, viszont apja egykori tanára, Carlo Angeloni más módszerekkel már eredményesen tanította. Puccini egy kasznóban zongorázott, és templomi orgonálást is vállalt tizenévesen, hogy pénzt keressen. Tizennyolc évesen, Verdi Aidájának megtekintése volt kulcsélménye, amely nyomán eldöntötte, hogy operákat fog írni.
Huszonkét évesen Milánóban folytatta tanulmányait Antonio Bazzininál, majd Amilcare Ponchiellinél. Ekkoriban a közönség kezdett elfordulni az olasz operáktól, s Richard Wagner lett egyre népszerűbb. A verizmus igénye is erősödött a romantikával szemben. Huszonöt évesen mégis egy romantikus librettó alapján írta első operáját, Ferdinando Fontana szövegkönyvére, a Lidérceket. Ponchielli közbenjárására a Ricordi cég felkarolta a művet, mert fantáziát látott benne a belcanto felélésztésére. Az opera bemutatása sikeres volt, Verdi pedig azt a tanácsot adta a fiatal Puccininek, hogy kevesebb szimfonikus elemet használjon – a továbbiakban ezt megfogadva arányosabb lett Puccini operáiban az énekes és instrumentális részek aránya. Fontana librettójára írta második operáját is, az Edgart is, de a szöveg olyan ellentmondásos volt, a romantikus jegyek halmozásával fűszerezve, hogy Puccini eldöntötte, eztán mindig maga választ librettót.
1885-ben összekötötte életét Elvira Bonturival, aki válás nélkül hagyta el férjét a zeneszerző miatt. Csak 17 év múlva tudtak összeházasodni a férj halála után, mikorra Elvira gyermekei és közös fiuk felnőttek. A közvélemény nem nézte jó szemmel a vadházasságot, s alaposan megtépázták a kapcsolatot az állandó áskálódással.
1924 nyarán makacs rekedtsége és egyre erősödő torokfájása miatt több gyógyszeres kezelésen is átesett, majd november elején Brüsszelbe küldték kezelésre. Itt daganattal diagnosztizálták és rádiummal kezelték. November 29-én hajnalban Puccini már teljesen elvesztette a hangját, és mivel szívelégtelenség is fellépett, ágyban kellett feküdnie; felesége és fia mindeközben végig az ágya mellett volt. Még aznap, fél tizenkettőkor elhunyt.
A XX. század egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője volt. Műveiben főként az emberi érzésekre összpontosított: kis örömök, mindennapi kis események, nagy szenvedélyek és érzelmek jelennek meg, többnyire egzotikus környezetbe ágyazva. Hősei hétköznapi emberek. A Bohémélet tüdőbajos Mimije, az elhagyott Pillangókisasszony, az öngyilkos Tosca mind a szerelem áldozatai, akik végül az életükkel fizetnek.Puccini operái többnyire tragikus befejezésű darabok. A Nyugat lánya, a Gianni Schicchi című vígopera cselekménye azonban boldog véget ér; tragikus fordulata után az utolsó mű, a Turandot is.
Giacomo Puccini zenész családban nevelkedett, szinte különös lett volna, ha mással foglalkozott volna, mint zenével, zeneszerzéssel. Ugyanakkor, amikor a félárva Giacomo zenét kezdett tanulni nagybátyjánál, Fortunato Maginál, az elégedetlen volt a fiú hallásával. A luccai Instituto Paciniben, viszont apja egykori tanára, Carlo Angeloni más módszerekkel már eredményesen tanította. Puccini egy kasznóban zongorázott, és templomi orgonálást is vállalt tizenévesen, hogy pénzt keressen. Tizennyolc évesen, Verdi Aidájának megtekintése volt kulcsélménye, amely nyomán eldöntötte, hogy operákat fog írni.
Huszonkét évesen Milánóban folytatta tanulmányait Antonio Bazzininál, majd Amilcare Ponchiellinél. Ekkoriban a közönség kezdett elfordulni az olasz operáktól, s Richard Wagner lett egyre népszerűbb. A verizmus igénye is erősödött a romantikával szemben. Huszonöt évesen mégis egy romantikus librettó alapján írta első operáját, Ferdinando Fontana szövegkönyvére, a Lidérceket. Ponchielli közbenjárására a Ricordi cég felkarolta a művet, mert fantáziát látott benne a belcanto felélésztésére. Az opera bemutatása sikeres volt, Verdi pedig azt a tanácsot adta a fiatal Puccininek, hogy kevesebb szimfonikus elemet használjon – a továbbiakban ezt megfogadva arányosabb lett Puccini operáiban az énekes és instrumentális részek aránya. Fontana librettójára írta második operáját is, az Edgart is, de a szöveg olyan ellentmondásos volt, a romantikus jegyek halmozásával fűszerezve, hogy Puccini eldöntötte, eztán mindig maga választ librettót.
1885-ben összekötötte életét Elvira Bonturival, aki válás nélkül hagyta el férjét a zeneszerző miatt. Csak 17 év múlva tudtak összeházasodni a férj halála után, mikorra Elvira gyermekei és közös fiuk felnőttek. A közvélemény nem nézte jó szemmel a vadházasságot, s alaposan megtépázták a kapcsolatot az állandó áskálódással.
1924 nyarán makacs rekedtsége és egyre erősödő torokfájása miatt több gyógyszeres kezelésen is átesett, majd november elején Brüsszelbe küldték kezelésre. Itt daganattal diagnosztizálták és rádiummal kezelték. November 29-én hajnalban Puccini már teljesen elvesztette a hangját, és mivel szívelégtelenség is fellépett, ágyban kellett feküdnie; felesége és fia mindeközben végig az ágya mellett volt. Még aznap, fél tizenkettőkor elhunyt.
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............