Emlékezés Szokolszky Istvánra [antikvár]

Miért vagyunk a világon, mi a feladatunk a Földön? Sokak által és sokféleképpen feltett, örökösen visszatérő kérdés. A válaszok, a megválaszolási kísérletek száma ugyancsak végtelen, de aligha akad közöttük tökéletes, mindenki által elfogadható megoldás. Számomra egyik legrokonszenvesebb választ ismert faszobrász népművészünk megfogalmazása adja; azért, hogy jeleket hagyjunk magunk után. Közismert az a népi bölcselet, hogy addig élünk, ameddig emlékeznek, gondolnak ránk. Szokolszky István azok közé tartozik, akiknek érdemes volt élni, mert sokan és sokáig fognak emlékezni reá, és mert jeleket hagyott maga után, olyan jeleket, amelyek sokunk számára emlékezetesek, rokonszenvesek, világítóak és maradandóak.Ilyen jel az is, hogy utódokat nemzett, két gyermeket nevelt fel és indított el a tartalmas élet útján. Péter fia - szüleihez hasonlóan - tanári diplomát szerzett, de a rövid iskolai tanítás után a nagyobb nyilvánosság előtt kívánta tudását, szakképzettségét kamatoztatni: kiállítástervező és televíziós szakemberré vált. Lánya Ágnes ugyancsak a tanári pályát választotta élethivatásul. Szülei, a családi hagyomány nyomdokain haladva tanítja, kutatja a tanítás tanításának módszereit, fortélyait.