Vágták volna le

Zsófi iszonyodik az érintéstől: nem bírja elviselni, ha hozzáérnek, és ő sem tud megérinteni senkit. De konokul és elszántan küzd azért, hogy ezt az irtózatot megértse. Vajon gyerekkori hátborzongató pillanatának hatása, amelyre sokáig visszaemlékezni se mert, elér-e a jelenig?

A szerző, ahogy korábbi novelláskötetének valamennyi történetében, regényében is arra akar kíméletlenül rálátni, sőt az olvasó figyelmét is oda akarja szögezni, ami a leginkább rejtve van: a már-már megszokottnak tűnő mindennapi életfélelemre, meg akarja találni azt az egyetlen kifeszített pillanatot, amikor minden elromlott, ahogy azt is, mi vezethetett odáig. A regényben Zsófi gyerekkorának szeretetvággyal átitatott képei váltakoznak a jelenben játszódó eseményekkel.

Fojtott feszültség járja át ezt a lidérces, hétköznapi (rém)történetet, amelyben a szerző könnyed, mégis erőteljes nyelvi magabiztossággal hálózza be az olvasót, szinte megkövetelve a közreműködést.