Bűnök vására [antikvár]

Részlet:- Piszkos disznók! Piszkos disznók! - ordította Jean. Vadul toporzékolt a szűk dolgozószobában és minden egyes szitoknál öklével verte az íróasztalt - Így elbánni velem! És három hónapig tartó munkámmal! És milyen munkával. . . hiszen te láttad! Szívvel, lélekkel feküdtem bele, mígnem olyan súlyos bizonyítékokat szedtem össze, melyekkel még a legbutábbakat is fel lehet rázni! Ettől aztán magasba lendültem volna a pályámon! Aztán tessék! Hogy az a menykő. . és még csak meg sem fojthatom őket! Jean fuldokolt a felháborodástól, dühtől és tehetetlenségtől. Megállt velem szemben és rámszegezte gyűlölködő pillantását. Az én ártatlan személyemen keresztül támadta az ellenséget és amint elnéztem feldúltan, remegő szájjal, rángó állkapoccsal, első ízben találtam csúnyának. Hiába, a szemem elfogulatlanul itél: imádott szerelmesem egy őrült benyomását keltette!- És te mit szólsz hozzá, nos? Vajjon mit szólhatok én? Hiszen Jeanért feláldoztam magamat, érte mindent odadobtam és most látnom kell, hogyan válik semmivé legnagyobb reménysége ... de ha én is együtt dühöngök vele, akkor hová jutunk? ? - Az eset sajnálatos és szörnyű, de . . . hátha valamit mégis lehet tenni. . - Valamit tenni? Pompásan adod! De mit? Mondd meg, hogy mit?!