Mister [antikvár]

Prológus Nem. Nem. Nem. A feketeséget ne! A fullasztó sötétséget ne! A műanyag zsákot ne! A pánik úrrá lesz rajta, a levegőt is kiszorítja a tüdejéből. Nem kapok levegőt!Nem kapok levegőt! A félelem fémes íze felkúszik a torkában. Muszáj megtennem. Csak így lehet megoldani. Ne mozdulj! Nyugodj meg! Lélegezz lassan! Lélegezz halkan! Ahogy mondta. Mindjárt vége. Vége lesz, és akkor szabad leszek. Szabad. Szabad. Menj! Most! Futás! Fuss! Fuss! Menj! Minden erejét összeszedve csak rohan, de nem néz hátra. A félelem űzi, menekülés közben kerülgeti a késő esti vásárlókat. A szerencse mellé szegődik: a fotocellás ajtók nyitva vannak. Elszáguld a giccses ünnepi dekorációk alatt, ki az ajtón, a parkolóba. Csak rohan és rohan a parkoló autók között, be az erdőbe. Az élete a tét. Végig a keskeny földúton, át a cserjésen, az apró ágak az arcának csapódnak. Csak fut és fut, a tüdeje majd kiszakad. Menj! Menj! Gyerünk! Meg ne állj! Hideg van. Hideg. Túl hideg. A fáradtságtól kába az agya. A fáradtságtól és a hidegtől. A szél süvít a fák közt, átfúj a ruháján, egészen a csontjáig hatol. Bebújik egy bokor alá, és összekotorja a lehullott leveleket, hogy elgémberedett kezével fészket építsen. Aludj! Aludnia kell. Lehever a hideg,