Bővebb ismertető
Prológus
1292
Itália, Firenze
A költő felállt az asztaltól, és az ablakon át kitekintett szeretett városára.
Habár építészete és utcái szólították, a hangjuk tompán csengett. Olyan volt, mintha valami óriási fény hunyt volna ki, nem csupán a városban, de az egész világon.
— Quomodo sedet sola civitas plena populo! Facta est quasi vidua domina gen-tium
A Siratót fürkészte, amit néhány pillanattal korábban idézett. Jeremiás próféta szavai szánalomra méltóan alkalmatlanok voltak.
— Beatrice — suttogta, a szíve összeszorult a mellkasában. Még most is, két évvel a halála után, nehezére esett a veszteségéről írni.
Örökké fiatal, örökké nemes marad, örökké az ő boldogsága, és a világ minden költészete sem tudná kifejezni a rajongását iránta. De az ő emléke és a szerelmük kedvéért meg fogja próbálni.