Titokzatos és tüzes [antikvár]

ELOSZOLily DeLuca úgy érezte, mintha egy érzéketlen kődarab volna, ahogyan a járdán ülve az utca túloldalán álló kétszintes, sárga házat nézte. Mozdulatlan és hűvös. Valaki biztosan lakik ott - úgy értve, hogy valaki új -, mert korábban halványkék volt. És a járdától a bejáratig színes kövekkel kirakott kis gyalogjáró vezetett.Az idő mindent megváltoztat.Kivéve őt.Na jó, tudta, hogy valami azért változott. Idősebb lett. Már nő, és nem kislány. Tisztában volt vele, hogy a házak nem őrzik falaik között egy örökkévalóságon keresztül az álmokat és a szeretetet, a biztonságot és a védelem érzését, csak arra képesek, hogy ezek illúzióját biztosítsák. Lily már nem volt naiv, és nem tekintett maga körül mindenre és mindenkire ugyanazzal az ostoba rácsodálko-zással, mint régen.Senki sem volt halhatatlan a világukban.Még az ártatlanok sem menekültek.Nagyot fújt, majd fejét hátrahajtva megint a házat nézte. Meg mert volna esküdni, hogy a fülében még mindig ott cseng bátyjainak boldog kiabálása és biztatása, amikor végre megtanulta, hogyan kell mankókerék nélkül hajtani a bringáját. Négyéves korában, amikor először próbálták megtanítani fára mászni, fennragadt a fán,