Vadászszőnyeg [antikvár]

Szeretett a szőnyegen szeretkezni. Puha szőnyeg volt, vagy inkább lágy és nagyon sűrű szövésű. Sokáig azt hitte, imaszőnyeg. Most már tudta, hogy értékes, sőt nagyon értékes. Sejthette volna, már csak a szőnyeg hányatott és titokzatos története miatt is. Az embernek mindig fel kell figyelnie arra, ha egy tárgynak sorsa van, különleges maradandósága, mely egy idő után valami halhatatlansághoz hasonló gyanút vagy érzetet kelt környezetében. Ez a szőnyeg elpusztíthatatlan, állapította meg réges-régen, de eszébe sem jutott, hogy ez összefüggésben lehet valódi, piaci értékével is. Furcsa halhatatlansága személyes érték, semmi több, s ezt a soha át nem gondolt, inkább ösztönös vagy automatikus meggyőződését alátámasztotta az is, hogy különleges mintázata egyáltalán nem hasonlított az ismert keleti szőnyegekéhez. Az ember még az értékben is a közmegegyezés-szerűt, a támpontot nyújtó sémát keresi. Ha egyszer nem hasonlít ama keleti szőnyegek egyikéhez sem, melyeken az apai házban taposott - és persze azokban az úgynevezett jobb házakban, ahol gyermekkorában megfordult -, akkor ez nem lehet igazán értékes darab...