Bővebb ismertető
Részlet:
Északi fény
A barna Gál és a szőke Gál.
A levegőnek még hószaga volt, de a Séd partján már pókhálófmomságú, zöldarany rügyezés remegte körül a szomorúfűzek leomló ágait, fenn a domboldalon pedig, az erdővágás hasábfarakásai körül, kakuk szólt, feketerigó tilinkózott, pintyőke trillázott. A tavasz hangja robbant ki a forró kis madárszívekből. Gál Sándor éppen most tért be pejkójával a hosszú eperfasorba, amely az időtől már kicsorbult, mint az ócska fésű. A riding-habitje kifogástalan volt, nemcsak a varjasi gőzekeszántáson, .de akár a Hydepark reggeli lovasai közt is mutathatta volna magát, a hátasán azonban igen meglátszott a háborús világ: gírhes és öregecske volt és furcsa nagy kosorrot hordott a bunkós fején.
A lovakra is illett már a régi sorozási nóta: Maradt itthon kettő-három nyomorult... A lovas: egy hosszúra nőtt ifjú Bonaparte. Profilból nézve szabályos és tömör az arca, szembe tekintve azonban feltűnően keskeny, ami mélázó és törékeny kifejezést ad neki. Egyébként kissé professzorosan ül nyeregben, úgy, mint a jóságosképű és merev gerincű Marcus Aurelius császár a kapitóliumi bronz lován. Ha Budapesten volt Gál, akkor hetenkint háromszor a Zander-intézetbe járt. Varjason azonban az öreg Dáma helyettesítette a villamerőre járó géptáltost. Szóval, ez nem volt sport, csak egészségápolás. Ameddig most ellátott a szeme, - messzire ugyan nem látott, mert rövidlátó volt - rajta kívül nem járt ember a határban. Csak a Móric kutya, a téglafejű, drótszőrű fokszija keringett izgatottan a ló körül, bújócskát játszva a friss szántás göröngyei közt cikázó egerekkel. A korhadt vén eperfák körül meg csókák úszkáltak a levegőben. Gál tegnap este jött meg a fővárosból. Mikor reggeli előtt nyeregbe ült, már elpárolgott fejéből az emléke mindannak, ami dühösen forrt mostanában a csatakos pesti utcákon és ami keserű remegésben tartotta az ő idegeit is.