Magyarosan 1941/3. [antikvár]

A nyelvművelő mozgalmak elsősorban ríj szavak alkotásával, idegen szavak kiküszöbölésével ós hibás kifejezések üldözésével foglalkoznak, a mondatról, a mondatalkotás és a mondatfűzés kérdéseiről csak igen ritkán esik szó. Holott kétségtelen, hogy a nyelv magyarsága mindenekelőtt a gondolat magyarsága, nem pedig a szóé: csupa magyar szóval is lehet magyartalanul és idegenszerűen írni vagy beszélni. Ha most már meggondoljuk, hogy a gondolat sorsát a mondat dönti el, akkor joggal ismerjük fel a mondatban a nyelv magyarságának egyik fontos elemét. Egyáltalán nem új ez a megállapítás: már Arany János rámutat a mondattal való foglalkozás nagy fontosságára. Kora nyelvtudományáról szólva így ír: „Nem kisebbítem a szónyomozók érdemeit, de fájlalom, hogy míg a „szavak egérfarkába" oly makacsul kapaszkodunk, elhanyagoljuk a mondatot..." A mondatot azóta is eléggé elhanyagoltuk, még mindig a szavakkal bíbelődünk; a szó érdekel bennünket, nem pedig a mondat, azaz — mint Arany mondja — a test, nem pedig a szellem. Nem lesz tehát kárbaveszett fáradság, ha a továbbiakban megvizsgáljuk a mondat néhány problémáját: talán sikerül érdeklődést és figyelmet kelteni irántuk. 1. A mondatszerkezet, mondatfűzés. Nem a szöveg összefüggéséből kiszakított egyszerű mondat fog érdekelni bennünket, hanem az összetett mondat felépítése (mondatszerkezet), továbbá a mondatok egymá^ után sorakoztatásámak módja (mondatfűzés). Az összetett mondat két vagy több mondatból áll: e mondatok viszonya lehet lazább vagy szorosabb. A lazább viszonyt mellérendelésnek, a szorosabbat alárendelésnek nevezzük. A nap rézsútosan szorítja át sugarait a szálerdő lombja közt, hosszú árnyékot vetnek a magányos fák-, ez a két mondat elég lazán függ össze egymással, akár pontot tehetnénk közéjük, mind a kettő befejezett egész.