Orvosképzés 1971. január-december + Antigének különszám [antikvár]

Orvosképzés 46. 2—12. 1971. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Ideg- és Elmeklinikájának közleménye Az agy és az egyén halála' KÖKiryEY ISTVÄN Az Orvosképzés-hen Véghelyi és Petrányi foglalták össze azokat a szempontokat, amelyek elé az életbentartás új lehetőségei, életfontosságú szervek átmeneti kiiktatása a vérkeringésből, valamint túlélő szervek megőrzése átültetés céljából az orvostudományt és a társadalmat állítják. Azokat a vizsgálatokat, amelyeket adott körülményeik között elvégezhetnek, s az eredményekből adódó javallatokat, amelyek alapján az életbentartást végző intézetekbe utalják betegeiket, vagy erről lemondhatnak, minden orvosi intézménynek és a gyakorló orvosnak is ismernie kell. Az életbentartás modern módszereivel foglalkozó megfelelően felszerelt intézményeknek pedig dönteniök kell, hogy a hozzájuk utalt betegeken milyen kezelést és milyen leletek értékelésével alkalmazzanak. A régóta ismert tényt, hogy egyes szervek halála, vagyis élet jelenségeik visszavonhatatlan megszűnte, nem jelenti az egyén halálát, a részleges halál {Gerlach, 1968) megjelöléssel illeti az újabb irodalom. Ezt a kifejezést használta Véghelyi is, közelebbi meghatározás nélkül, de nyilván arra az állapotra, amelyben a lélegzést és esetleg a szívműködést is mesterségesen kell fenntartanunk. Egyes tudományos, ill. orvosi testületek határozatokban foglalták össze a halál időpontjának megállapítására vonatkozó elveket. A legfontosabb állá.'L-foglalásokat hozza Penin és Käufer symposion-kiadványa. Változatlanul elis-merendők a legtöbb ilyen határozat szerint a halál hagyományos kritériumai — a lélegzés és szívműködés megállása a másodlagos jelekkel, a lehűléssel, az izommerevséggel és a hullafoltokkal. Az új feladatok miatt azonban egyes esetekben a halál időpontja az agy halála alapján állapítandó meg. Ezért foglalkozom a következőkben a tárggyal a neurologus, ill. neuropathologus szempontjából. Az említett szempontok alapján az irodalomban új kifejezések jelennek meg (pl. élő holttest, Starzl; nemrég elhált, Senig u. Largader; holttest mara-dék-functiókkal, Kautzky). Mindezek a részleges halál állapotát kívánják megjelölni. Legfontosabb, természetesen, műkifejezést taláhiunk arra az állapotra, amelyben az agy tevékenységének irreversibilis megszűnte mellett a szív működik. Meglehetősen elterjedt a„dissociált agyi halál" (Käufer és Penin) megjelölés; H. Schneider és mtársai az „intravitalis agyi halál" kifejezést javasolják. Az egész szervezet halálát mint az egyén halálát (Individualto d), teljes halált (totaler Tod; öertocÄ, 1968; g 1 o b a 1 d e a t h, Adams és Jécquier) említi az irodalom. A kérdés tehát: miről ismerhető fel az agy halála, és mennyiben jelenti az egyén halálát is^ Az embernél a biológiai működési egység fogalmába tárgyunk fejtegetői a psychés teljesítményeket is rendszerint bevonják. Figyelembevételükkel nem lepünk túl azon az elven, hogy az orvosnak a halál megállapításában kizárólag a természettudományos szempontokat szabad figyelembe vennie. Az ember psyches teljesítményeinek aktuáHs megítélésében és várható alakulásában pedig a tudatallapot döntő. 197a x'^e-án Tudományos Akadémia V. (Orvosi Tudományok) Osztályán