Pedagógiai szemle 1964. szeptember [antikvár]

A nevelőmunka közösségi jellege ma már általánosan elismert elv. Pedagógus fórumokon, de még gyakran a gyermekek között is a közösségről általában mint létező, működő szervezetről beszélnek. Ahhoz azonban, hogy a közösségi nevelés válóban eleven gyakorlattá váljék, nagyon sokat kell még tennünk. A szocialista gyermeknevelés koncepciójáról és annak részleteiről sokat kell még vitatkoznunk, hogy egy nyelven beszélhessünk. A közösségi nevelés fogalmának értelmezése körüli félreértések, hiányosságok szükségessé teszik, hogy a tanulóközösség létrehozásához elengedhetetlen pedagógus magatartást tisztázzuk. Számot kell vetnünk a tanulóközösség kialakítását gátló egyes nézetekkel, a kommunista személyiség formálását szem elől tévesztő szemlélettel. Néhány példával szeretnénk érzékeltetni a közösségi nevelés megítélésében és felfogásában mutatkozó problémákat. Természetesen csak azoknak a pedagógusoknak a nézőpontjáról szeretnénk szólni, akik valóban nevelni kívánnak, mert a bürokrata módjára óráját leadó pedagógussal a pedagógiai hivatás mibenlétéről kell elsősorban vitatkoznunk. Ha arról beszélgetünk, hogy a tanulókat fokozatosan rá kell nevelni életük önálló megszervezésére, és ebben a pedagógus irányító munkájának még fokozottabban kell érvényesülni, a nevelők egy része azzal próbálja elhárítani ezeket az igényeket, hogy a szorító időhiány, az anyagi gondok leküzdésével járó sok munka erre nem adnak lehetőséget. De tegyük fel - hiszen nagy erőfeszítések történnek ebben az irányban -hogy ezek a problémák enyhülnek, megoldódnak. A megmerevedett nézetek ettől még nem változnak meg, és továbbra is hihetetlen fékező erőt jelenthetnek az új nevelési rendszer kibontakozásában. Tálán legsürgetőbb feladatunk meggyőzni - a tények bizonyító erejével - azokat a szaktárgyukat kitűnően tanító pedagógusokat, akik csak a jól szervezett óra nevelő hatásában bíznak. A közösség kialakításának irányába tett törekvéseket - vonatkozzék az a KISZ-szervezet közvélemény formáló munkájára, az egyes osztályok kezdeményezéseire - jóindulatúan elnézik ugyan, de őszinte pillanataikban bevallják, hogy gyermekes játéknak, merő formalizmusnak tartják. A. tanulókat csak aszerint ítélik meg, eleget tesznek-e tanulmányi kötelezettségüknek, milyen magas szinten képesek követni tanárukat. A tanulás motivációja, a gyermek jellembeli morális vonásai érdeklődésük körén kívül maradnak. Az egész gyermek helyett a tanuló gyermek áll figyelmük középpontjában. Az ilyen pedagógus örömét leli néhány kitűnő diákjában, de legszívesebben megszabadulna a tanulók jelentős részétől, tehernek, nyűgnek érzi őket. A közösségformálásban nem lehet rá számítani, arisztokratikus távolságból figyeli a pedagógiai erőfeszítéseket.