Századok 1915. január-december [antikvár]

Részlet: A hadsereg élelmezése az 1788-90-iki háborúban. Leó császár beszéli, hogy a magyar sereget nagyszámú ló és barom követi, részint tej és élelem nyerése czéljából, részint hogy többeknek képzeljék őket. A mellett szárított hús, melynek valószínűleg tokány volt a neve, szolgált táplálékul. Még Nagy Lajos korában is nagy társzekereken vitték a magyar hadak után Olaszországba. Ott azonban, mint Villani Máté megjegyzi, a dús és változatos élelmezés miatt már nem ízlett a magyar vitézeknek. Inkább Kelet felé tartó hosszú hadjárataikban használták tovább is, hol, a nagy pusztaságon, legfőbb élelmük ez volt. Aztán lassankint kiveszett nálunk. Ügy látszik, a szarvasmarhának nagy számban való kihajtása Nyugat felé vetette végét ennek a Keletről hozott conservenak. Mert, hogy onnét hozták, azt bizonyítja a törökök példája, kik még a XVI. századbeli háborúkban is éltek vele. Volt azonban már növénytáplálék is. Hornecki Ottokár elmondja, hogy morva hadjáratukban nagy volt náluk az éhség - mert fokhagymás szekereik nem érkeztek meg. Ebbe az adatba tán belejátszik valamelyes tréfa is, de a vegetabilis táplálkozást mégis csak bizonyossá teszi. Hogy az intendantura akkor sem működött kifogástalanul, kitűnik ugyanazon rímes krónikának elbeszéléséből, mely szerint a magyar táborban 1260-ban, szintén a Morva mezején, oly nagy volt az élelem szűke, hogy IV. Béla két fiával egy csibével volt kénytelen megelégedni. Mihelyt a királyi igazgatás bomlásnak indult és a »Victualium administratio«, melyről még XIV. századi okleveleink is szólnak, megszűnőiéiben volt, nagyobb bajt okozott a hadseregnek ellátása. A szükséges terményeket össze kellett vásárolni és máris érezték, hogy, mihelyt megkezdődik a hadbaszállás, felszökik az élelmi czikkek ára. A földnek előhaladottabb művelése sem engedte meg az élelemnek útközben, ingyen való elszedését vagy épen pusztítását.