Vigilia 1940. május [antikvár]

Részlet: Novembervégi éjszaka, ritkás jéghideg köd, a dér hulló I jéghideg szilánkjaival s a lámpák óriási gömbjei a halálosan üres és kopott Rákóczi-téren álmos holdakként világítanak. A vásárcsarnok épületén fél 3-at mutat az óra kivilágított üveglapja. két-három zsufolt falusi szekér már álldogál az épület előtt s zsákjaik és kosaraik tetején alszaknak gazdáik: mozdulatlan kendő- és bundacsomók. Mi néhányan a hidegtől kőkeményre és lilára fagyva támaszkodunk a kapu melletti falhoz; sorrendben, ahogy jöttünk; ha kell majd ugyanolyan sorrendben lépünk elő a kosarakat és zsákokat hordani. Aki előbb jött, azt előbb illeti a munka Én másodiknak jöttem ezen az éjszakán - tegnap és tegnapelőtt elkéstem és reggelig kellett várni, amíg munka akadt. Az első mint mindig, most is Winter. Okos, kemény, hideg és epés arc, még a borotválatlanság alatt is, a szakadatlan álmatlanságtól összehúzott szúróan éles villantású szemekkel; nappal újságot árul, "standja" van neki, kora éjszakától éjfélutánni kettőig az olcsó külvárosi kávéházakban házal olcsó könyvvel és füzetes regénnyel, utána idejön a' csarnoki árusok zsákjainál és kosarainál segíteni s magam is nem egyszer láttam, hogy amint virradni kezd a pesti ősz és tél koromfekete hajnala : ott áll a standnál és elkezdi árulgatni az újságokat. Hogy mikor alszik, rejtély. Hogy miért halmozza így ezt a három borzalmasan sivár idegölő kereseti módot, azt nem lehet biztosan tudni, hiszen ezt így egyvégtében csinálni akkora akarat- erőt, találékonyságot és nyugalmat kíván, amivel egy országot el lehetne kormányozni. Amellett minden szava és mozdulata sejtteti, hogy intelligens ember és egy szilánknyi sincs benne a valaha "jobb napokat látott" ember porrázúzott gőgjéből.