A magyar család könyve 1932. [antikvár]

A Biblia után még mindig a kalendáriumot olvassa a legtöbb ember a világon. Akárhogyan is nevezzék: Évkönyvnek, Almanachnak, Naptárnak, Előjegyzési Naplónak, Falinaptárnak, mindben a kalendárium a lényeg, azt olvassa mindenki. Annál is inkább olvassa, mert amúgy is kivülről tudja. Akárcsak a régi rómaiak, meg a középkoriak a csíziói. A nép ma is még csíziónak hívja a kalendáriumot, minekutána valamikoron régentén a legfontosabb napokat-hónapok szerint latin rigmusokba tették és ezeknek a verseknek kezdőszavai Cisio Jánus voltak. Természetes is volt ez, mert akkor még a dátumokat csak az ünnepektől és a szentek névnapjaitól számították és ezeket a napokat úgy szedték össze a Cisióban, hogy az egyes szótagokról mindjárt lehetett tudni a dátumot. Minden hónap két-két hexaméter-sorban volt; ezek tartalmazzák a fontosabb ünnepnapokat és szenteket, úgyhogy minden napra egy szótag és az illető név kezdőszótagja a hónap megfelelő napjára esett. Mindez benne van a lexikonban, ami tulajdonképpen megint nem más, mint a régi naptárak és szótárak egyetemes foglalata szép ábécé-sorrendben. A kalendárium ugyanis mindig olyasfajta volt, mint amire a lexikon törekszik, mert a naptári részen kívül igyekezett összefoglalni a tudományokat és a hasznos tanácsokat: elmondván, mikor kell eret vágatni, mikor kell árendát fizetni és mikor kell a marhát a legelőre hajtani.