A szépség óhajtása [antikvár]

Részlet a könyvből: A karlócai békétől (1699) a bécsi bekéig (1815) terjedő időszak egy a korábbi évszázadoknál kedvezőbb, de számos ellentmondással terhes korszaka a magyar történelemnek. A török hódoltság megszűnt, beköszöntött a régóta várt béke. Azonban a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség megosztottsága megmaradt, és a „két haza" egymástól függetlenül vált egy nagyobb egység, a Habsburg Birodalom részévé. Az elbukott Rákóczi-szabadságharc nem tudta megváltoztatni ezt az állapotot. A szatmári békében (1711) a magyar nemesség belenyugodott abba a helyzetbe, hogy Magyarország királya azonos az osztrák örökös tartományokban uralkodó Habsburg fejedelemmel, majd a Pragmatica Sanctióban (1723) ezt a megállapodást kiterjesztették a Habsburg-dinasztia női ágára is. Ugyanekkor viszonzásul megállapíttatott, hogy Magyarország önálló alkotmánnyal bíró ország, amelyet királya a rendi országgyűlés által hozott törvények alapján kormányoz. Az 1765-ben nagyfejedelemség rangjára emelt Erdélyben szintén érvényben maradtak a rendi intézmények. A belső béke korszaka hosszú, tartós fejlődést hozott az országnak, ugyanakkor a török időkben elnéptelenedett területekre betelepített idegen ajkú lakosság csökkentette a magyar népesség számarányát, előrevetítve a jövő évszázadokra a nemzetiségi kérdést. A Habsburg Birodalom területi változásai szintén befolyásolták az ország helyzetét. III. Károly (1711-1740) - német-római császárként VI. Károly - uralkodása első felében Savoyai Jenő hadvezéri zsenialitására támaszkodva nagyszabású, sikeres birodalmi politikát folytatott, később defenzívába szorulva elvesztette dél-itáliai birtokait. Lánya, Mária Terézia (1740-1780) trónra lépése olyan háborút idézett elő, amely a birodalom bukásával fenyegetett. Ekkor jutott a magyarság fényesebb szerephez, amikor az uralkodónő mint magyar királynő lépett fel Európa színpadán, és az életüket és vérüket felajánló magyarokra támaszkodva Szilézia kivételével megtartotta országait. Attól fogva az osztrák örökös tartományok, a Cseh és a Magyar Királyság, Erdély, Dél-Németalföld és kisebb észak-itáliai államok képezték a Habsburg Birodalmat, amelyen belül megnőtt a magyar részek jelentősége. Később a királynő férjét megválasztották német-római császárnak, s onnantól a magyar előkelőségek befolyása jelentősen csökkent a birodalom kormányzásában. Mária Terézia uralkodását folyamatos reformok jellemezték a felvilágosult abszolutizmus jegyében.