A Sziget Királynője [antikvár]

1824 • LONDON KENSINGTON-HAZ Sosem tudtam, hogy egy pillanatot jobbá tehet a nyugalom. Sosem tudtam, hogy egy órát tökéletessé tehet a csend. Rég volt már, amikor békességet éreztem — a tánc pillanatai, az ima órái. Mindez eltűnt, amikor a Demerara-tanács kivetette ránk az adót. Fészkelődöm a Kensington-ház szalonjában, a tekintetem egyik pillanatban az ablakot takaró csipkefüggönyön, a másikban a leányiskola igazgatónőjén állapodik meg. Miss Smith velem szemben kortyolgatja a kamillateáját egy Chippendale széken. Az ujjai megremegnek a porcelánfülön. - Mrs. Thomas - szól hozzám tágra nyílt, kidülledő szemmel, ami akár egy leguáné -, nem számítottunk a látogatására, de örülök, hogy elfogadta az ajánlatomat, és Kensíngtonban marad, hogy megszemlélje az iskolánkat. Ön is látni fogja, hogy megéri a befektetést. - Kensington mindig is közel állt a szívemhez. A hangom elhalkul, ahogy a sétákra, a döntésekre gondolok, majd az én ültetvényemre. Kensington egy egész sor sarokkőbe vésett, ákombákom betű odahaza. Az igazgatónő tovább fecseg, én pedig bólogatok. A főkötőmön a fehér kócsagtoll megremeg, és a homlokomba hullik. Félresöpröm, akárcsak az emlékeket, amiket el akarok feledni, de sosem választhatjuk meg, mi jusson épp az eszünkbe. - Köszönöm a vendéglátást, Miss Smith. A nő leszegi hegyes állát.