Alzheimer nyavalya [antikvár]

Nagy örömmel olvastam Horváth Szilveszter és Petrovics Zsuzsa könyvét, amit Szilveszter Alzheimer típusú, időskor gondolkodási zavar miatt nehezen kezelhetővé vált édesanyja ápolásáról írtak. Könyvük szép példája annak, hogy akik szeretettel vállalják egy ilyen beteg ellátását, akik őszintén megbeszélik a saját élményeiket ennek kapcsán, azok boldogabb és jobb emberekké válhatnak. És nem csak azért, mert "akinek nincs otthon egy alzheimerese, nem is tudja, milyen jó neki!" Még arra is rájönnek, hogy hiányzik nekik, ha elveszítik alzheimeres betegüket. Mielőtt könyvükkel kapcsolatos észrevételeimre térnék, röviden ismertetem három olyan ember történetét, akik saját Alzheimer típusú bajaikról beszámoltak: Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke, 1994-ben, 83 éves korában nyilvánosan bejelentette, hogy Alzheimer-kórt állapítottak meg nála. Ezt követően mind ritkábban vett részt politikai eseményeken. Felesége irányította az életét. Sokáig még golfozott. Eleinte látogatói, sőt az orvosok között is voltak, akik kétségbe vonták, hogy beteg. Feleségével együtt foglalkoztak az Alzheimer típusú bajok gyógyítására irányuló törekvések, és az e betegség miatt emberi nehézségekkel szembekerülő betegek és hozzátartozóik segítésével. Előmozdították ilyen segítő szervezetek létrejöttét. Ronald Reagen az Alzheimer-kór felismerése után 10 évvel, 93 évesen, 2004-ben halt meg tüdőgyulladásban.