Anatómia és divat [antikvár]

Már anatómiai ismereteim serkedő korában megérlelődött bennem az a meggyőződés, hogy a ruházat - az emberi nem ezen egyik legfontosabb testvédője és testcsinosítója, vagy sokszor testtorzítója is - sok esetben nem felel meg az emberi nem erkölcsi mivoltának, sem az egészségtan kivánalmainak, még kevésbbé pedig a test szépsége fokozásának; azért már régóta sokat tépelődtem, miképen lehetne e tekintetben embertársaimat jó útra terelni. A suszterinasok fogásához, hogy az utczaseprő uszályokat, a miket jó magyarosan "slepp"-nek szoktak nevezni, letapossa, vagy ollóval levagdossa, mondom, ilyen durva, de radikális műtéthez sem izlésem, sem nevelésem nem indított. Társaságban, ha azt mondtam valamely darázsderekú hölgynek, vagy az öreg Rózsi néninek, vagy épen a mamának: "Ugyan miért fűzi magát annyira a kisasszony", vagy: "hogyan engedheti meg a mama az ilyen erős fűzést!" no akkor abba a házba sohasem kellett volna többé betennem a lábamat. A kisasszony az ilyen naiv kérdésre rendesen így felel: "Hiszen én nem is fűzöm magamat, az én testem és fűzőm közé még a kezemet is bedughatom, én ilyen szép karcsú vagyok". És e tekintetben igaza is van, mert már annyira összeszorult a dereka a hosszas torturára, annyira karcsú lett, s nem is ezért fűzi már magát, hanem azért, mert hozzászokott; sőt életszükségévé vált, mert hát- és hasizmai működésüket e kinzás következtében annyira elvesztették, hogy testének már nem annyira szorítóra, mint inkább tartóra van szüksége...