Esküvő Tour [antikvár]

Képzeld el magad, ahogy lassan, boldogan lépdelsz az oltár felé. A tökéletes nap megszervezve, minden és mindenki a helyén. A díszítés csodálatos, a vendégek epekedve néznek körül, miközben kattog a vaku, és sóhajtoznak az emberek: „Jaj, de szép!" És akkor elhallgat a zene, te pedig orra buksz! TRAGÉDIA. És közben tudod, mi nem tragédia? A következő, amit látsz a megszégyenülés közben, a partnered, aki megfogja a kezed, és felhúz, majd mosolyogva a füledbe súgja: „Azért így is elveszlek!", vagy „Azért így is hozzád megyek!" Ez nem tragédia! Mint ahogy az sem, ha megugrik a zene a vonulásnál, ha nem ér oda időben a tanú, ha de ezt már inkább babonából nem is sorolom. Hadd meséljek neked Zsanettről! Zsanett ugyanígy várta a „Nagy Napját". Tett érte, intézkedett, szervezte, majd amikor eljött az egyházi szertartás, kiguvadt szemmel állta végig azt. Nem az az asztaldísz állt ott, amit korábban megrendelt. TRAGÉDIA. Mindezt Zsanett esküvői filmjében láttam. Abban a bizonyítékban, ami elvileg Zsanett és most névtelenségbe burkolózó párja legboldogabb pillanatait hivatott megörökíteni. Zsanett düledező szemeivel próbálta elmagyarázni valakinek -akit a kamera nem mutatott -, hogy vigye el a csokrot az asztalról, mert az nem jó. Közben pedig a lelkész egy gyönyörű természetbe kihelyezett helyszínen arról beszélt, hogy a jövőben a házasságuk hogyan lehet a lehető legjobb. Neki és férjének.