Füredi terménykiállítások és borünnepek [antikvár]

BEVEZETÉSA Balaton-felvidéken, Magyarország talán legszebb tájegységében, a Balaton körüli dombok, hegyek napsugaras lankáin szőlők terülnek el, nagy múltú borvidékek, amelyeken évezredek óta szőlőtermesztési kultúra virágzik. A ritka szépségű balatoni tájon érződik az ember és a természet közötti összhang. Ott a legvonzóbb a vidék, ahol az ember keze nyomán a tagolt domborzat, az erdők, a vízfelületek élénkítő látványa mellett a művelt szőlőhegyek örömöt és békét sugároznak. A szőlőhegy különleges esztétikai érték, az emberi szorgalom és szakértelem eredménye. A Balaton-felvidék tájba illő építészete, a szőlőkultúra szépsége a honfoglalás óta itt megtelepült magyar lakosság teremtő munkájának eredménye. A bortermő szőlőhegyekről nyíló látvány, a szelíd táj talán akkor a legszebb, ha pohárral a kézben tekintünk szét. A hagyományos szőlőhegyi vidéket számtalan szép présház, pince tarkítja, amelyek nem csupán a hegy levének tárolására szolgálnak. Barátságos színterei az elmélyülésnek, de a borozgatásoknak, beszélgetéseknek, vidám mulatozásoknak is. A Füreden sokat és szívesen tartózkodó híres színésznő, Blaha Lujza is gyakorta járt pinceszerekre, borkóstolókra, nótázásokra szép kilátású szőlőkbe. Szívesen mulatott, hiszen - mint naplójába írta -, Néha nekem is kedvem szottyanik egyet mulatni. Mért ne tegyem? teszem is, csak a jó kell nekem is, is, is, is. Ilyenkor családommal és néhány ismerőseinkkel ki szoktunk menni a füredi falu végén levő csárdába, pardon, vendéglőbe; a vendéglősné híres jó konyhájáról, a vendéglős, Protivinszky uram pincéjében pedig mindig van nemcsak bajusz, de konty alá való jó borocska. Az udvaron terítenek, a konyha meg az állás között, azután megered a jókedvünk a maga magyaros egyszerűségében."A falvakból is hetente többször kijártak a szőlőhegybe. Erre mindig volt valami ok, és bort alkalmanként csak egy kis demizsonnal vittek haza, hogy mielőbb újra ki lehessen menni. A pincézés, pinceszerezés, egymás pincéinek látogatása, a borok végigkóstolása kedves szokása és időtöltése volt az egyszerű embereknek, a falutól a pincéhez vezető úton ballagva lassan elhagyták a mindennapok gondjait.A vén diófa alatt meghúzódó legszerényebb kis pincét látva az ember önkéntelenül is a régi kapásokra, szőlészekre, borászokra, derűs perceikre, vidám mulatságaikra gondol. És persze az évszázadok alatt a pincében kiforrt borokra. Vajon milyenek lehettek? Adtak-e kellemes gondolatokat, nótát, egészséget, vigaszt a bajokra? Sajnos elég sok szőlőhegyi hajlék áldozatul esett különböző történelmi eseményeknek és elmúlt korok ostobaságának. Számos tájba nem illő, stílusában sem illeszkedő, mai ízlésbeli igénytelenséget tükröző építményt is felhúztak a szőlőhegyeken, szörnyű betonbunkerekbe rekkentik a hegy levét. De szerencsére ma már egyre több öreg pince menekül meg a végső pusztulástól, szakavatott kezekkel, jó ízléssel újítják fel őket.Ez a szőlőhegyes, pincés Balaton-felvidék, kiemelten Balatonfüred s környéke az a tájegység, amelynek történetében megpróbáltuk könyvünkben nyomon követni a viharos vagy békés századok földműveléssel, és szőlő- gyümölcstermesztéssel foglalkozó lakosságának küzdelmét, a gyakran változó gazdasági és politikai környezetben bekövetkezett termelési, értékesítési erőfeszítéseit, a társadalmi és kulturális változásokban is