Híres pincék - Márkás borok [antikvár]

ELŐSZÓKedves OlvasónkI A HÍRES KÖNYVEK harmadik kötetét tartja kezében. Ez a sikeres sorozat Magyarország értékeire szeretné felhívni mindazok figyelmét, akik tudják, hogy mi vagyunk, de nem tudják: mi mindennek vagyunk szerencsés birtokosai. Tegyük tiozzá: mindig szívesen megosztottuk másokkai azt, amink van.Hegyalja volt az a terület, melynek borait minden fejedeimi udvarban szívesen látták.Nyitottságunk a műveit Nyugat feié mindig megvoit, s ennek eredményeképpen települtek hozzánk bencés, cisztercita és más szerzetesek. iVlagukkal iiozták szőlőművelési tudományukat is, ami sokat segített fejlődésünkben.Most a magyar bort szeretnénk bemutatni, tiíres pincészeteken keresztül. Ez nehéz lenne, ha nem illesztenénk összeurópai képbe azt, ami most nálunk bor dolgában iátható, kóstolható.Sokan úgy emlegetik, hogy a bornak ma divatja van iVla-gyarországon. iVlondhatnánk: ma is divatja van, de tegnapelőtt is divatja voit. Ugyanis a bor nem divatcikk, hanem az emberiség kultúrjavainak egyike. A bornak nincs múló aktualitása, egyidős a civilizációval, jóvai megelőzve az írásbeliséget.Gondoljuk hát meg, szabad-e agrártermékként kezelnünk a szőlőt és a belőle készült bort. iVlég jóval azeiőtt, hogy az Európai Unió tagai lettünk, megjelentek nálunk a világ bor iránt érdeklődő szakemberei - mint befektetők. Biztosan nem a gyorsan megtérülő beruházások okából, nem az azonnali haszonszerzés reményében, ahogy az a cukoriparban meg a növényoiajiparban történt. Kik voltak azok a szakemberek, akik meglátták a nagy lehetőséget, és talán még sajnálták is a kitűnő grsnd cru területeket parlagon heverni? Ha csak Tokajról beszélünk, a franciák mellett spanyol, olasz, német, japán befektetőket is találunk, akik tudták: legkorábban öt-hat év után láthatnak némi bevételt és a rentabilitásra legalább 25 évet kell várni. Lehet ilyen feltételek mellett a borról, mint egyszerű agrártermékről beszélni?Ősi civiiizációnk részeként a bor mindig velünk élt. iVIa már senki sem gondolja, hogy a népvándorlás állandó mozgás, utazás volt. A nemzetségek elég hosszú ideig éltek egy helyen ahhoz, hogy földművelést is végezzenek. IWi a Kaukázus vidékén, a törökök mellett már megismertük a szőlőnövényt és hasznát. Jó játék a képzeletnek kitalálni, hogy mag, vessző vagy gyökeres tőke formájában hoztuk-e fajtáinkat. A ma itt található pontusi fajták jöttek-e velünk, vagy később kerültek a Kárpát-me-dencébe? Az biztos, hogy a kitűnő termőhely megtette hatását. (A termőhely szó az éghajlatot nem juttatja mindenkinek eszébe, így a terroir szó használata indokolt.) Csak Franciaország rendelkezik talaj és éghajlat tekintetében olyan kiváló és változatos adottságokkal, mint mi. A történelem során folyamatosan képesek voltunk nagy minőségű borokat kínálni. Először a Szerémség, majdA politika, a nagy hódítások nekünk inkább ártottak, mint használtak Az oszmán birodalom előre törése, a Habsburg vámpolitika, aztán a szovjetektől ránk erőltetett tervgazdaság visszavetették bortermelésünket. Szerencsére itt is érvényesült a közszájon forgó igazság: minden rosszban van valami jó. A törököknek hitük tiltotta az alkoholos italok fogyasztását, de nem tiltotta az adószedést. Annak feltétele pedig a meghódított területek lakóinak szorgos munkája volt. Szinte sarkallták az intenzív szőlőművelésre a magyarokat, s ez idő tájt a Balkánról kaptunk egy remek szőlőfajtát, a kadarkát. A bécsi udvar diszkriminatív vámpolitikája a belső fogyasztást indukálta. Ez persze sovány vigasz volt a kiesett exportért. A hatvanas-hetvenes évekjavára írható a nagy volumenű telepítés. Az már más kérdés, hogy a minőséget miért nem tartották fontos követelménynek. Ez utóbbi okozta például, hogy összeomlott az egri bikavér imázsa.Ez a könyv kitűnő pincéken keresztül hazánk borászatának összképét kívánja bemutatni. Ez nem lehetséges anélkül, hogy ne ismernénk meg, milyen körülmények között indult meg a borforradalom, mely megelőzött majd minden más agrárágazatot, illetve kereskedelmi ágat. Vezető borvidékeinken - azok felszíni tagoltsága miatt - sok földterületnek sikerült elkerülni a tagosítást, a szövetkezetbe vonást, az államosítást. így a magántulajdon legalizálása idején, 1989 és 1992 között nagy" területvásárlásokba kezdtek azok a termelők, akiknek egy-két hektáros birtoka akkorra már elismert és keresett borokat adott. Élen járt Villány de Eger, Szekszárd, Balatonfelvidék (nem a rriai borvidéki értelemben) sem váratott sokáig magára. Érdekes módon Hegyapn nem a helyi termelők törték meg a jeget, hanem a külföldi befektetők. A fejlődésnek indult pincészeteknek nehéz döntést kellett meghozni. Pincetechnikát fejlesztenek, vagy földet vásárolnak? Szakmai szempontból mindkettő egyformán fontosnak tűnt, de a piaci lehetőségek döntöttek. Prések és hordók mindig kaphatók, a termőterület viszont behatárolt, először azt kell megvenni. így aztán legkésőbb az ezredfordulóig létrejöttek azok a családi pincészetek, amelyek ma minőségi bortermelésünk elitjét alkotják, száz hektárt meghaladó, magyar tulajdonban levő, alapvetően nagy minőség előállítását célul tűző pincészetek száma nem éri el a tüzet, sót