Ideál 1998-1999. január-december [antikvár]

Kedves Olvasó!ön az új esztendő, '98 küszöbén, egy nevében és formájában újjá szü-I letett, tartalmában gazdagabbá vált lapot tart a kezében. Szerkesztőségünk az IDEÁL Természetgyógyászat Életmódmagazin januári számával kíván Önnek békés, boldog új esztendőt! Reméljük, hogy a Tigris évében is velünk tart, s mi pedig gondoskodással segíthetjük az egyre egészségesebb és teljesebb élethez vezető úton.Megújult lapunk az IDEÁL Természetgyógyászat színes, olvasmányos formában kalauzolja Önt - a már ismert témakörökön túl - az öngyógptás, a művészetek és a fitness rejtelmeibe. Stíluskalauzunk pedig iránytűként szolgál majd, hogy minden évszakban tájékozódhasson a legújabb divattrendről, ismerje és kényeztesse" is magát a szépségápolás testet-lel-ket cirógató újdonságaival. A Köszönöm már jobban vagyok" - rovatunkban olyan emberek történeteivel ismerkedhetnek, akik betegségük miatt bejárták a pokolbugyrait, mégsem adták fel, s meggyógyultak. Az IDEÁL Természetgyógyászatot olvasgatva mások példáján okulva megtudhatja, hogy miként működik jól a pszichológia a családban. S végül, de nem utolsó sorban rádöbbenhet arra, hogy testbeszéddel mennyi mindent elárulunk magunkról, s tudhatunk meg másokról, ha csak egy kicsit is jobban odafigyelünk az ösztönös mozdulatokra. A többi pedig legyen meglepetés!Kedves Olvasónk! Remélem, hogy új sorozataink elnyerik tetszését, és a mi IDEÁL-unk lesz az Ön IDEÁL-ja, azaz a természetes és kiegyensúlyozott élet ödet-tára.Kérjük olvassa, forgassa és adja tovább lapunkat az új évben is!Egészséget és sok örömet kíván Önnek 1998-ban is:dr. Tamasi József lapalapítóMitszólJiozzáJPLippe[JPéter2alán Fellini Nyolc és fél című filmjéből őrizte meg emlékezetem ezt a jelenetet: az élete mélypontjára került rendező nycmonlságai súlya alatt roskadozva - odaveti magát egy szent életű, bölcs öregember - talán pap? - lába elé, s igazi, mély kétségbeeséssel szakad ki belőle: "Atyám, nem vagyok boldog!" Az aggastyán fölnéz könyvéből, és őszinte érdeklődéssel ezt kérdezi: "Hol olvastad azt. édes fiam, hogy neked boldognak kell lenned?" Persze nem olvastuk sehol, senkitől sem kaptunk rá "felhatalmazást", mégis valamennyien boldogok szeretnénk lenni. Csakhogy tudjuk-e a valóságban, mit akarunk, amikor boldogságra vágyunk? A lélektan a "boldogságot" tulajdonkép-hez az éhségérzet, a megértéshez a tudatlanság kínzó felismerése, társak találásához az egyedüllét. Aki állandóan boldog, az a valóságban sohasem az, ha valaki mindenkit szeret, az senkit sem szeret igazán. Furcsa dologhoz jutunk el: szenvedés nélkill boldogság sincsen. Aki nem vállalja azokat a kínokat, amelyekkel az a törekvés jár, hogy az ember újra meg újra rendbe tegye az önmagához és a világhoz való viszonyát, az boldog sem lehet soha! Kis szenvedés kis örömökkel, nagy szenvedés nagy örömökkel, talán boldogsággal jár együtt. A boldogságot nem "határozhatjuk el". A boldogság - érzés, az érzéseink pedig nem állnak akaratlagos szabályozás alatt. Mint ahogyan nem határozható el,pen nem tartja számon a tudományosan hogy holnaptól szeretni fc^m azt, akitBOLDOGSÁGIRitka, felfénylő pillanatmeghatározható fogalmak között. Mégis a gyógyító lélektan e körül kering, hiszen munkája során gyakran van dolga a boldogtalansággal. A boldogság bizonyára nem állandó, nem hosszan tartó, nem végleges állapot. Erre más szavaink vannak: elégedettség, kiegyensúlyozottság, sikeresség Számomra a boldogság valamiféle ritka, felfénylő pillanata az életnek. Szükségképpen rövid ideig tartó felfokozottság, eksztázis, önkívület. Ezt az élményt is csak körülírni lehet. Talán valamilyen helyzetnek a tökéletes teljességű, fenntartások és kiskapuk nélküli átélése, az embernek önmagával való tökéletes egysége, ami csak ritkán adatik meg, hiszen tele vagyunk ellentétes vággyal és belső ellentmondással, de ugyanígy fakadhat egy másik emberrel, egy közösséggel, a világgal való azonosságunk érzéséből is. ügy látszik, csak pátosszal beszélhetünk róla. Megélheti az ember a szerelemben, egy művészi élményben, a lelkesültség nagy pillanataiban, a megismerésben, amikor megvilágosodik előtte valaminek az igazi értelme.Csak azért lehetünk néha boldogok, mert nem általában vagyunk azok. A boldogsághoz ha nem is a boldogtalanság, de a boldogságnak a hiánya is kell, amely elindít valami felé: a törekvés, az erőfeszítés. Mint ahogyan a szerelmi kielégüléshez kell a vágy, az evés örömé-utálok, sem azt, hogy ellenszenves lesz számomra az, aki rokonszenves, hogy hatni fog rám egy zene, holott közömbösen hagy, hogy vidám leszek, holott szomorú vagyok. A cselekedeteimet, a viselkedésemet nagyjában szabályozni tudom, de azt se mindig, ám az érzelmeimet, az élményeimet nemigen, így hát boldogságra sem "szabályozhatom be" magam. És még valami: a boldogsághoz - mint általában az örömhöz - Füst Milán szavaival élve "laza" lelkiállapot kell. Minden erőlködés, minden görcsösség, minden tudatos előkészület csak egyre messzebb visz az annyira vágyott boldogságtól. Az életben inkább az tapasztalható, hogy a boldogság meglepetés: váratlanul alakul ki bennünk, s éppen ez a nagyszerű benne!A boldogság nem tervezhető meg, nem "ütemezhető be". Ámarra talán tudató san törekedhetünk, hogy a boldogságnak néhány föltételét megvalósítsuk! Ilyen talán a hiteleség. Azt hiszem, hogy az ember önbecsa-pásai, saját magán való erőszaktevései a boldogság legnagyobb ellenségei. Boldogság csak a "hiteles embernek" jut osztályrészül, annak, aki mer és tud a saját vágyai és belső törvényei szerint élni. A boldogsághoz valamiféle tehetség is kell. Vannak emberek, akiknek nincs tehetségük az örömre, a boldogságra sem. Akik számára csak a "rossz"-nak van valóságértéke. S legvégül, de nem utolsósorban, a boldogsághoz nélkülözhetetlen az ember belső szabadsága. Az, hogy feloldja az életét ^ és viselkedését gúzsba kötő kényszereket, vállalva azt a kockázatot, amely az önmegismeréssel jár, és azt is, hogy: "mit szólnak hozzá mások?" Végül is az embert annyi ellentétes várakozás és szükséglet veszi körül, hogy nem felelhet meg mindegyiknek, nem lehet rokonszenves mindenkinek, legföljebb hamisságok és főként saját boldogtalansága árán.Egyszer megkérdezték a néhai kiváló pszichológust, Mérei Ferencet, hogy mi a tartalmas, igaz élet titka. Ezt felelte: "Az embernek nem kell mindig jóljár-nial Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz. Az élet hosszú, bele kell hogy féljenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. És ennek során új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, olyanok, amelyeket csak alulnézetből lehet látni. "Talán ez a titka annak is, hogy az ember néhányszor boldog legyen életében. S ez talán elég is lehetne!prof dr. Popper Péter