Így főznek a katonák [antikvár]

TISZTELT O LVA S Ó !Ha a katonai konyhára, a laktanyák kantinjára terelődik a szó, kinek ne egy jó zsíros babgulyás vagy egy isteni marhapörkölt jutna először eszébe? Vétek lenne azonban a honvédségi kosztot csupán ezekkel az ételekkel azonosítani - jólis néznénk ki, ha ilyen egyoldalúan táplálnánk szegény bakáinkat! Hiszen tudjuk: az egész napos szolgálatteljesítéshez nemcsak (szellemi) munícióra, hanem elegendő energiára, vagyis megfelelő minőségű, változatos élelmezésre is szükség van.Kineismemé továbbá a honvédek csillapíthatadan étvágyáról és leleményességéről szóló anekdotákat, ha a hadtáp vagy a repeta témája kerül terítékre? Grenadírmars és káposztás cvekedli, egy jó palócleves ugye, mindenki hallott már a katonaételek legendáriumának ezen ikonikus szereplőiről is? Akonzerv mint olyan, pedig már tényleg fogalom a honvédség intézményében! Az evés az egyik legalapvetőbb szükségletünk, de az ételek elkészítését is lehet jól vagy kevésbé igényesen művelni. Akárcsak a katonai pályát: végy egy csipet elszántságot, egy kiskanál hitet, bolondítsd meg erővel, bátorsággal, majd fűszerezd szorgalommal, kitartással és becsvággyal. Ez a katona lelkületének kvintesszenciája, vagy stílszerűen: sava-borsa.Az étel minden fontos pillanatunkban ott van. A jeles eseményeket, évfordulókat valamilyen étkezéssel kötjük egybe, a különleges alkalmakat általában lakmározással tesszükmég emlékezetesebbé. Ott van minden születésnapon, családi és nemzeti ünnepkor, kísérője sikereinknek, életünk mérföldköveinek. Legyen egy esemény vidám vagy olykor szomorú, biztos, hogy előkerül egy-két jó falat, vagy - ne adj isten -, alkalomhoz illő nedű.Ez a katonaságnál sincs másképp. Egy jól sikerült hadgyakorlat, egy előmenetel, kinevezés vagy jubiletmi megünnepléséneknemritkán elengedheteüenkelléke a fogadás, vacsora. De nem is kellenek ahhoz magasröptű rendezvények, hogy egyetértsünk abban: akár csak egy szolgálatban eltöltött hosszú nap után is kevesebb fontos dologlétezik egy katonaember számára, mint éhségének mielőbbi csillapítása.Ahonvédek számáraa,,kosztoIás"külön jelentőséggel bír. Akedves olvasók egy részénekmégbizonyosannem idegen asorkatonaságbaneltöltötthónapokmítoszánakegyikmegkerülhetetlensarokköve,azakkorinapokszinte fénypontjának számító étkeztetés, és majdhogynem biztosra veszem, hogy sokuknak soha olyan jól nem esett a már említett babgulyás, mint abban az időszakban, amikor angyalbőrbe" bújt.A magyar ember világéletében íifikás volt - bizony, igaz ez az ellátás tekintetében is. Nem csoda hát, hogy a katonai ételek elődjét is a magyar lovagok találták fel, méghozzá Nagy Lajos király seregében a nápolyi hadjárat során, amikor is a darált marhahús kiszárításával előállították az első levesport a gasztronónüa történetében.A modem kori hadtáp is nagyjából ezt a technológiát alapul véve gyorsan és könnyen elkészíthető instant, őrleményalapú ételekből áll, melyeknek a Magyar Honvédség égisze alatt készült változatai világviszonylatban is megállják a helyüket. Egy nemzetközi felmérés szerint ugyanis jó néhány külföldi bajtársánál" ízletesebb, táplálóbb, szerethetőbb a mienk- pont azokkal az aromákkal, melyek nekünk annyira kedvesek, és akár a lakóhelytől távol fogyasztva is az otüion melegének érzését adhatják vissza a külföldre szakadt hazánkíiának.Ahoní ízekhez való ragaszkodást pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a II. világháború idején a magyar frontcsapatok olyarmyira elégededenek voltak a német hadvezetés által biztosított, nem magyar gyomornak való" ételekkel, hogy a hadsereg-parancsnokság kénytelen-kelletlen Magyarországról küldött élehniszer-szállítmányokat, melyek elsősorban pálinkát, bort, szalonnát és hagymát tartalmaztak.A Magyar Honvédség menüje tehát jócskán épít a hagyományos hazai ízvilágra, a paprika-hagyma-só szentháromságára, melyeknek magam is nagy rajongója vagyok. Kötődöm a magyar konyha ételeihez, azok elkészítési módozataihoz, a vasámapi húsleveshez, a székelykáposztához (édesanyám főztjéhez semmi nem fogható!), és ahhoz, hogy megadjuk a módját az étkezéseknek, melyeknek a nyilvánvaló biológiai praktikumuk mellett fontos társadalmi szerepük is van.Az asztal körül kialakulhat a bajtársiasság, a sorsközösség élménye, az együtt elköltött édcezések során kezdődhetnek vagy mélyülhetnek el barátságok, szakmai kapcsolatok. Az evés, vagy maga az ételnek a megosztása már egy olyan közös tapasztalás, ami egységbe kovácsol, csapatot képez - márpedig kevés olyan, a honvédséghez hasonló hely van, ahol nagyobb szükségünk lenne arra, hogy embereink egységet alkotva, egymást támogatva és segítve védeknezzékhatárainkat, hazánkat, életünket és biztonságunkat. És mint tudjuk, nemridcán a férfi szívéhez a gyomrán át (is) vezet az út.A beszélgetések olvasásához jó szórakozást, a leírt receptekhez pedig jó étvágyat kívánok!