Karácsony [antikvár]

Előszó Karácsony. Számunkra, akik a keresztény Európa hagyományain nevelkedtünk fel, az emberi élet egyik legszebb, legmeghittebb fogalomköre kapcsolódik ehhez a szóhoz. Az adventi várakozásban az ősi mitológia keveredik a Messiás eljövetelébe vetett keresztényi hittel. Az emberi kultúra hajnalán a téli napforduló alkalmával az ember különböző mitikus tárgyakkal próbálta körbevenni magát, és így elűzni azt a szorongást, amit a lassan tudatára ébredő emberiség érzett. Az aranykor végével az ember magára maradt, s babonáitól, mítoszaitól, varázslataitól várta a megnyugvás, a béke állapotát. A keresztény Messiás eljövetelébe vetett hit talán ezekre az ősi félelmekre is adott újabb válasz, amely az emberi gyengeségünkből és bűnösségünkből fakad. Az adventkor a pihenést, a nyugalmat várjuk, s ebből a várakozásból olyan szeretet árad, ami manapság már sajnos egészen ritka dolog a világban. Karácsonyra készülvén az ember igyekszik több időt szentelni szeretteinek, elmerülni abban a szeretetteljes békében, amit semmi más nem adhat olyan intenzitással, mint az ember legbensőségesebb közössége, a család. A karácsony szó sokunkban felidéz egy gyermekkorból származó, kellemesen bizsergő érzést.