Kihívás elfogadva [antikvár]

Pilot Na sziasztok, drága cuncikáim. Köszi, hogy megvettétek a könyvet (vagy köszi, hogy úgy tettetek, mintha örülnétek, amikor odaadta nektek a sógornőtök, aki valószínűleg az utolsó pillanatban vásárolta meg a repülőtéren, miközben rohant, nehogy lekésse a családi karácsonyozást). Lefogadom, azt gondoljátok, „Ez a csaj pont olyan, mint én!" - kivéve, ha láttátok a borítót, mert akkor alighanem feltűnt, mennyire zakkant vagyok. Abban pedig biztos vagyok, hogy az általános iskolai tanárom - nevezzük Mrs. Uszálynak - azt gondolja: „Jesszusom, ha ennek a libának kiadják a könyvét, akkor bármi lehetséges." Igaza is van, Mrs. Uszály, bármi lehetséges, még akkor is, ha úgy bánt velem, mintha analfabéta lennék, pedig mindketten tudtuk, hogy diszlexiás és íigyelemzavaros vagyok. Ez a könyv sokat jelent nekem, és nemcsak azért, mert a bevételéből ráncba szedhetem őszülő hajszálaimat, hanem mert mindnyájan nagyon segítőkészek voltatok velem és a csapatommal, már csak azzal is, hogy megvettétek ezt a könyvet. (Nem, te fogd be, te érzékenyültél el már a bevezető alatt.)