Lakáskultúra 2000. január [antikvár]

A korombéliek, ha látták, bizonyára emlékeznek még a felejthetetlen Márkus László fergeteges játékára abban a kabaréjelenetben, amelyben miszlikbe aprított egy fotelt, miközben egyre csak azt hajtogatta: de mi került ebben négyezerötszáz forintba? (A fiatalabbak kedvéért, akkortájt ez nagy összegnek számított, egy zsemléért negyven fillért, s egy kiló kenyérért is csupán három forint hatvan fillért fizettünk.) Márkus művész úr tehát tépte, aprította a vadonat újonnan vásárolt fotelt, miközben berázta egyes összetevőit, számolt, egyre számolt, és sehogyan sem jött ki neki a bútor vételára. Emlékszem, nagyszerűen szórakoztunk a jelenet láttán.Mindez arról jutott eszembe, hogy sétálgatva az őszi bútor szakvásáron - amelyről bőséges beszámolót találnak e számunkban -, az egyik strandon az oda tartozó, készséges és kedves hölgy megmutogatott nekem egy több részből álló tárolórendszert, ismertetve annak minden előnyét,majd kérdésemre közölte, amit itt látok, az nagyjából félmillióért már az enyém is lehet. Na, ekkor jutott eszembe a fent említett jelenet, mivel a szemem előtt pompázó "bútor" csupán néhány vascsőből és az azok közé erősített fa polclapokból tevődött össze, megsaccolva, sokat mondok, ha anyagára elérte az ötvenezer forintot. S ekkor, némileg plagizálva, én is feltettem magamban a kérdést: de mégis, mi kerül benne félmillióba?! Persze, tudom, el is kell készíteni, s akkor még számításba sem vettük a kulcsszót, a designt. A design ugyanis drága dolog.