Lakáskultúra I-II. 1996. január-december [antikvár]

Lakáskultúra FONTOS ES PONTOSABB r ánézek erre a képre, és azt mondom; Hiltonmosdó. Lehet, hogy nem az, és tartok tőle, hogy a Hiltonban is rég kicserélték vala-mermyit, ám én már végérvényesen így fogom nevezni a pultba süllyeszthető, ovális mosdókagylókat. Merthogy 15-20 éve, ha az ember volt olyan merész, hogy elhatározta, pultba süllyeszti a mosdóiát, akkor végigkutathatta a Tüzép-telepeket, vagy ehnent magába a zuglói porcelángyárba, hátha talál a szállodai maradékból egy példányt. Más lehetőség nem volt, se égen, se földön. Hegyeshalmon innen, persze. Gondolom, ért engem mindenki, aki iiem mostanában kezdte a lakberendezést. És akárcsak nekem, egyszeriben sok egyéb is eszébe jut. Talán éppen az, hogy nem lehetett tisztességes, fehér széket kapni. Márpedig arra lett volna szükség a konyhában vagy az étkezőben. Összeszedett hát néhány használható vagy reparálható to-nettet a bizományiban, szerzett matt, szintetikus lakkot - a könnyebben hozzáférhető fényestől ugyanis idegenkedett - és be-fiijatta őket egy felkutatott szövetkezetben. Kicsit macerás volt, de megérte. Miért? Elfogadható ülőgarnitúrát talán körmyebben találtunk? Hisz valóságos üdvrivalgás fogadta a Kanizsa barna kord-bársony Ikon-kanapéit, foteljét, legalábbis a fiatalabbak körében. És hogy hopm évek múltán sem követte a sikerszériát hozzá hasonló, toprongyossá nyúztuk. Mignem akadt valamelyik áruházban e^ jó nyersvászon, és a kárpitosmester is kö- télnek állt, s huzatot szabattunk rá. Ez is macerás volt, de remekül festett. így születtek vagy születtek újjá a he-verőink, a lámpáitik, a függönyeink és a karnisaink, az egész berendezés szőrös-tül-bőröstül. Bőr? Istenem! A „Székfának" - jó kis gyár volt Angyalföldön -vagy főmérnökének. Pajzs mesternek eszébe jutott egy jópofa karosszék, vik-szos bőr üléssel. Kitűnő darab lett, de egyre nehezebben sikerült hozzájumi. Híre járt, hogy valami honvédfejes - a bakancsbőr hadiáru! - letiltotta a gyártást. Visszatekintve és némi malíciával szólva, ez volt nálunk a mai értelemben vett modern berendezkedés „hőskora". Elég sajnálatos, hogy manapság - a kínálati bőség zavarában - a szűkös anyagiakkal kell roppantmód megküzdenünk, ha szebben, jobban, korszerűbben kívánunk berendezkedni. Úgy látszik, már sohase jön össze. Sorohiunk kell tehát, olykor szigorúbban, mint valaha. Erről jut eszembe. Németországban a bútorok iránti kereslet állítólag kezdi megelőzni az autókét. Én is tudom, hogy az egy másik ország és más ország. Talán minden más ott. De sorolni, lemondani és a másikhoz, a fontosabbhoz úgy hozzájumi, mindenütt fájdalmas. íL Egy, a harmincas években épült, pesti bérházban fotóztuk ezt a minden részletében helyreállitott, és igényesen berendezett lakást. Bár a bútorok és a képek jó része nem abból az időből származik, összhatásában mégis annak a korszaknak az eleganciáját sugározza. A tágas térben szellősen elhelyezett bútorok, a finom, különleges szinek, a praktikus és természetes elrendezés, az érdekes világítás és nem utolsósorban az egyszerűség - mind fontos összetevői ennek a miliőnek. Tulajdonosa sokáig külföldön élt üzletasszony, aki egyre több időt tölt Budapesten. Az átalakítási terveket a francia építész barát, Roberto Navarro készítette, és az eredmény, azt hiszem, önmagáért beszél. Az építész következetesen, a legapróbb részletekig igyekezett feleleveníteni a kor eredeti hangulatát, kicsit „átemelve" azt a kilencvenes évekbe. A kivitelezők alapos munkát végeztek: falakat bontottak le és helyeztek át, a konyhát elköltöztették, kialakították a második fürdőszobát, új ajtókat állítottak be, mennyezeti és fali stukkódiszitést készítettek. Mindehhez persze, új fűtésrendszer járt, új világítás és így tovább. „Magukra csukható" helyiség csak a két hálószoba, a hozzájuk tartozó fürdő és a kis gardróbszoba ma- A mai, olasz asztal a hálószobában kapott helyet, fölötte Ferenczy Károly „Szobalány" c. képe. A talitűkör a 20-as évekből, Franciaországbél való_ Ami a berendezést illeti, gondosan válogatott tárgyakból áll. A háború előtti bútorok dominálnak A nappali ülőgarnitúrájához tartozó étkező, a falon Uitz Béla képe radt. A lakás többi részét tulajdonképpen egybenyitották. így már belépéskor nagyon érdekes a látvány: izgalmas, átlátható terek keletkeztek. A korábbi egyik fal helyét most oszlop jelzi, amelynek szélességét az építész pontosan a másik oldalon álló fal méretéhez igazította. A mennyezeti stukkó talán nem igazán látszik jól a fotókon, pedig nagyon fontos szerepe van az összhatásban. A hálószobai, eredeti stukkót a nappaliban egy- 6 Lakáskultúra