Levesek [antikvár]

Leáldozóban lenne a levesek régi dicsfénye? Erről gondolkoztam minap, hiszen a mai sietős világ, a gyorséttermek egyre nagyobb térhódítása nem kedvez a leveseknek. Hiszen levest nem lehet csak úgy, kutyafuttában bekapni, az utcán, kézből falatozni, zacskóból ropogtatni. A leveshez idő kell, nem csak az elkészítéséhez, a megalkotásához is. Azután méltóságteljesen körülülni az asztalt, ha úgy tetszik, beleszimatolni a fűszeres gomolygó párába, ami a levesestál felől libben... s belemeríteni a kanala a sűrűjébe. Szerénykedők a levesek: hiszen fölül a lé, s alant a titkok: a zamatos zöldségek, a puha húsok, a finom levesbe való gombócok, tésztát, galuskák... S aztán a forró levest sem lehet behabzsolni: a kanálban gyöngyöző levesben gyönyörködve várni, míg ehetőre hűl - s nem éppen illendő módon megfújni... Talán a leves élvezetéhez hozzá kell öregedni: az évek múlásával egyre inkább nagy szeretettel és gyöngédséggel említünk egy-egy jóféle levest, s olykor könnybe lábadt tekintettel gondolunk a nagymama oly nevezetes levesestálában elővezetett nemkülönben nagy nevű levesére.