Mártásból ennyi elég! [antikvár]

Kedves Olvasó!Előszó helyett, egy vallomással kezdem. Soha eszembe sem jutott volna, hogy én a mártásokról valamit is írjak, ha erre, néhai, kedves barátom, Lontai Egon, rá nem beszél.A barátság, talán túlzás részemről, mert több éves kapcsolatunk elsősorban hivatalos volt. Munkám révén számtalanszor kértem tőle, mint a Hungar Hotels termelési igazgatójától segítséget, tanácsot, hogy ilyen vagy olyan, népes, külföldi delegációnak, hol rendezzem meg a kötelező fogadást. Magyarúl, hol főznek úgy, hogy az elnyerje az idegenek tetszését.Egy ilyen alkalommal összejöttünk az egyik, sokcsillagos, pesti szálloda éttermi igazgatójának a szobájában. Többen voltunk. Rajtam kívül mindenki érdekelve volt a helyi és az általános, konyhai problémákban. Az étlapok egyhangúságáról folyt a szó. Nagyon rövid az étlap-forduló. Ekkor bátorkodtam közbeszólni.- "Miért probléma ez? Több mártást kell főzni a konyhákon! Ha az egyszerű, vajas, fehér rántást vízzel engeditek föl, akkor fehér mártás lesz belől, ha tejjel, akkor besamel, ha húslevessel, akkor veluté. Ha a sült szelethez fehér mártást adtok, akkor ez lesz a neve az étlapon, ha besamelt, akkor az, ha velutét, akkor meg amaz. Nincs ebben hamisság - az íze is változik! Vagy ha a vajmajonézeknél a finom-füvek ecetes főzetéből csak a szűrt levet adjátok a tojássárgákhoz és utána - meleg vízfürdőben - a vajat, akkor hollandi mártás lesz belőle. De ha nemcsak a levet, hanem az apróra vágott finom füveket is, akkor már béárni mártás készül. Én igazán nem értem, hogy miért nem főztök mártásokat?Talán itt alakult át a hétköznapi, hivatalos kapcsolatunk barátsággá. Nem tudtam úgy találkozni vele, hogy rá ne beszélt volna egy mártásos receptkönyv megírására.Sajnos nem élte meg a könyv megjelenését.