Nők Lapja 1964. (nem teljes évfolyam) I-II. [antikvár]

Beszélni és cselekedni — más és más. Ritkán találkcczunk olyan ipari vezetővel, aki szóban ellenezné a nők tömeges munkábaállítását. De kö2asmert, hogy a nők számára alkalmas munka-helyre szívesebben vesznek fel férfit A Dunai VíBSnnűben ma sem tagadják: sok üzenvrész vezeftője séiltr^^«zte magát, amikor megtudta, hogy többszáz férfit -le kell adnia-, s heQyettük csak nőket alkalmazhat „Mi nem kérünk nöt" — a Vasműben az elmúlit hónapokban gyakran hangzott el ez a moffidat. A gyárvezettés azonban nem tartolit népszavazást Ehelyett úgy ftntézkediték, hogy mire az új munkásnők dolgozni kezdenek, szívesen fogadják ők^t. Vajon ilyen nagy probléma lenne Dunaújvárosban: dolgozhat-e nő a gyárban, vagy sem? Igen. Megtévesztő, hogy a kisegítő és nem ipari létszám 62.Ö, a műszaki, és adminisztratív létszám 33,6 száza-löora eddig is nő volt. De a termelő egységekben alig van nő. És most, néhány hónap alatt 400—450 asszonyt és leányt veíiznek fel — fizikai állományba! Nagyon meg kell figyelni, de meg lehet tanulnj Ilyen körülmények között jó szolgálatot tehet a szép szó. De nem biztos, hogy ez egy régi módon gondolkodó csoportvezetőnek elég. Mert főként mditőd lehet tajTtjani? Attól, hogy munikásállo-mány ugyan meglesz, de a nők sokat hiányoznak, Whát a jelenlévő állománnyal nem tudják teljesítená a temret. S a vezetők nem kapnak prémiumot stb Nos, a Vasmű munkaügyi osztálya megvizsgálit három dunaújvárosi könnyűipari üzemet Kiderült, hogy a napi átlagos létstaám 91—92 százalék. A Vasműben ez a szám — ugyanennyi. Vagyis a férfiakkal sincs kevesebb hiányzás. Ezeknél az érveknél is többet jelentett, hogy a munkásokat is sikerült rábeszélni; hagyják ott eddigi, könnyebben elvégezhető munkájukat, s a gyáron belül változtassanak munkahelyet, így az áthelyezett férfimunkások számára lehetővé tették, hogy helyükre hozzátartozóikat ajánlják. Feleségek, nagylányok, anyák kerültek a felszabaduló munkahelyekre. Ez a jólsikerült megoldás könnyített a nehézségeken. Szinte a lovagiasság érzését fejlesztette ki az emberekben. »»Én, az egészséges, munkabíró férfi, miért ne végezhetnék hozzámillő munkát, ha saját családom, vagy kollégám anyagi helyzetén is segitek?« Először a kokszvegyészetbe vettek fel 55 asszonyt és lányt. Ok november eleje óta már le is vizsgáztak a munkavédelmi tanfolyam anyagából, s 1964-ben valamennyien 180 órás gépkezelő tanfolyamra mennek. Munkát, szakmát kaptak, sót már megbecsülést is. Persze, Hédner Márío felvétele hogy el tudják végezni a munkát. Kár volt annyira félni tőlük. Pár hónap alatt tehát 450 nőt vesznek fel a Vasműbe. Gépkezelök, szalagkezelők, szivattyükezelók, raktárosok adják át a gépet, a szalagot, a szivattyút, a raktárt - nőknek. Egészséges és igazságos folyamat Biztosra vesszük, hogy akinek még ma nem nagyon tetszik — néhány hónap múlva másként fog gondolkodni a női munkaerőről. Szüksége volt erre az intézkedésre a gyárnak is. A közeljövőben működni kezdő Hideghengerműhöz lényegében nem kell külső munkaerőt felvenni. Hiszen az átcsoportosításokból kitelt az új beruházás férfilétszáma. Persze, találtak volna férfi munkaerőt — ha nem a városban, akkor a környéken. De előnyben részesítették az értelmet és a jóindulatot. Salamon Magda Riporterünk a tragikus sorsú Skopjéban Járt. Látta a földrengésokoxta pusxtításoknt, besxélt nx áldozatok koxsátartoxóival. Besxámol arról, hogyan sxületik újjá a» élet a ssörnyű órákat átélt városban. SKOPJE-MA Regg^ 6 órakor érkeztem Skopjéba. Sötét volt méa viUany-lámpák melengették a nyirkos, ködös decemberi hajnalt. De az utcákon melegen áramlott az élet. Olajszagú, talponálló bisztrókban fehérköpenyes asszonyok rétesszerű, hússal meg túróval töltött »bu-rék-«-ot mértek, s a kis kerek asztalok körül sárga rohamsisakos emberek ették a burekot — savanyútejjel. Virradat után a Szövetségi Szkup-scsina előtt pillantottam meg sárga sisalcjukat. Kövekkel foltozgatták, malteroztók a rokkant falakat. A Szkupscsina palotája előtt rózsák virítottak a parkban. Sok, sok sárga meg piros rózsa. Decemberben. A szemben álló ház erkélyein meg holtra-száradva sóvárogtak a faládákba ültetett leánderek és babér-bokrok. Július 26. óta senki sön öntözte Őket. Nem maradt lépcsője a háznak, amelyen az erkélyekig menjenek. Pedig kívülről épnek tűnik a ház, falai érintetlenül állnak, csak egy ecsettel húzott vastag vörös jel mutatja halálraítélt mivoltát: lerombolandó! Megyek a főutcán. Sok az érln-tetíennek látszó ház és sok, sok a vörös csík. Lerombolandó az épn^ látszó házak csaknem 80 százaléka! Később autóval járom a várost Jubomir Iszajev macedón újságíró kollégám kíséretében. A -8 Udornc brigarna-H utca egyik telkénél lelassítunk. ötemeletes ház állott itt. Ma csak vörös kó talpazatát látni. A romokat már elhordták Itt élt és halt meg gyermekeivel Vera Kovac a Proszvetna-Zsena (Assztmyok lapja) szerkesztőnője. Férje Csehszlovákiából tért haza Ridegek, de biztonságosak a sátrak. Szépek, de még lakhatatlanok a paloták éppen a katasztrófa másnapján. Végig részt veBt a mentésnél, hátha van egy picinyke remény De a romok csak holtan adták vissza feleségét és a négy gyermeket Nem messze innen a modern városrész. Egy 14 emeletes házba me-gyünk be. 762-es utca 2. szám. — Mi szerencsések vagyunk — fogad a fiatal házfelügyelő. — Már szeptemberben visszaköltöztek a lakók. Bár erősen rongált ez a ház is, de vasbetonváz konstrukciója mjatt biztonságos. Kérdezem, milyennek érzöcelte a földrengést. — Éppen a pincében tartózkodtam. Hirtelen valami mordulást hallottam és rázkódni kezdett velem a ház. Maradt annyi lélekje-lenlétem, hogy azonnal kikapcsoljam a villanyt, nehogy tűz támad-jon. A lakók első ijedtükben a pincébe futottak, azt hitték, 'bombá<-