Ötórai tea [antikvár]

I BEVEZETŐ Ötórai teát választottam a könyv címéül, mert úgy érzem, szép szimbóluma ez annak a szándéknak, amely engem erre az írásra késztetett. Szeretném, ha ez a munka is olyan kellemesen és hatékonyan segítené szebbé tenni az alkonyévekhez közeledő vagy azt már el is érő emberek életét, miként az ötórai tea teszi mindazokkal, akik ezt a kedves és hasznos szokást magukévá tették. A teázás lassan az egész világon elterjed. Tőlünk nyugatra, főként Angliában öt óra tájban kicsit megáll az élet. Az emberek nagy része teázóasztalhoz ül, s elfogyasztja az ötórait. Ugyanez történik - és nem csak öt órakor - a Kö-zel- s Távol-Keleten is, hogy Oroszországról már ne is beszéljünk. Az USA-ban tett családi látogatásaim során is gyakran volt részem kellemes délutáni teázásokban. Mi, magyarok is egyre gyakrabban ülünk le egy szépen terített teázóasztal mellé, ahol Radnóti Miklós szavaival: „ zeng egy fél cukordarab, ( ) csöppje hull a méznek, s mint színarany golyó ragyog a terítőn". AlÁtvány szépségét csak fokozhatja egy míves teáskészlet, amelyről Rosalie Quinlan, egy ismeretlen szerzőt idézve így ír: „Furcsa, hogy egy csésze teáról a pihentető magány éppúgy eszünkbejut, mintegy kellemes társaság." Hogy miért iszunk és miért pont öt órakor egyre többen teát? Azért, mert a napnak erre a szakaszára mindannyian, de különösen az idős emberek, fizikailag és szellemileg kicsit elfáradunk, ám a napnak még nincs vége, s teendőink, terveink vannak. Egy csésze aranyló, meleg, illatos, édes tea elfogyasztása után pedig