Távol-keleti ételek [antikvár]

ElőszóMivel magam jóideje egy távolkeleti küzdősportot gyakorlok, talán nem csoda, hogy érdeklődésemet a keleti filozófia és táplálkozás is felkeltette. Ahogy egyre inkább belemélyedtem s, sok éves szakács múltamnak köszönhetően több ételt kipróbáltam, szép lassan összegyűlt egy könyvre való. Az első távol-keleti konyhával történő találkozásom ennél egy kicsit régebbi keletű. Jó tizenöt évvel ezelőtt egy szakács társasággal a Vigadó melletti Szecsu-án étterembe mentem ebédelni. A konyhafőnök vezetésével sikerült bejutni és körülnézni a konyhában is. Lenyűgözve bámultuk a körülöttünk gőzölgő, fából készült pároló edényeket, óriás bárdokat és más különleges hangulatot árasztó edények sorát. Az már csak tetézte meglepettségünket amikor a séf úr a hűtőből elővett egy száznapos tojást, egy harminc centis bárddal cikkekre vágta és jó szívvel megkínált bennünket vele. Bátorságot gyűjtve egy nagy levegővétel kíséretében megettük. Mára már nem kell ilyen csodálkozással rátekinteni e különlegességekre, hiszen se szeri, se száma a kínai, thaiföldi, japán és még sorolhatnám azok sorát amely egzotikus országok hazákba települt vendéglősei elhozták nekünk saját népük hangulatát, ételeit, étkezési szokásait. A magyar gyomornak talán szokatlanok azok az ízkompozíciók melyek ebben a könyvben találhatóak, de ha elkészítik az édes-savanyú sertést; a kókusztejes halfilét; a trópusi tortát higgyék el, nem fog-