Tea [antikvár]

A teát - vagy legalábbis a fezeteket, amelyeket teának hívunk - gyerekkorunk óta fogyasztjuk, és számomra harminc éven át nem is volt különösebben izgalmas ital. Inkább alapvető háztartási cikk, amelyet mézzel, citrommal és forrón iszunk meghűlés idején. Középiskolás koromban - a kávézók felfedezése mellett - azért rendre megfordultam a sorra nyíló pesti teaházakban. Ezekben a kor divatja szerint félhomályban, füstölők között, párnákon vagy kényelmetlen székeken üldögélve ittuk a különböző fantázianevű, nagy kannányi ízesített főzeteket. Persze nem a tea színes és ízgazdag világáról szóltak ezek a szeánszok, hanem a társasági életről, és a teázók sem feltétlenül akartak minket nevelni. Tinédzserek és egyetemisták sokasága kedvelte ezeket az alternatív hangulatú, nyugis, dohányzásmentes helyeket, ahol egész estéken át lehetett beszélgetni egy-egy adag tea mellett, és a pénztárcánkat sem viselte meg annyira a program. Ugyanakkor még sokáig váratott magára a pillanat, amikor tudatosodott bennem, hogy például a hibiszkusz nem tea, és hogy nem feltétlenül tudjuk, egy filterben milyen tea van. Végül harmincévesen egy japán utazásnak köszönhetően csodálkozhattam rá úgy igazán a teakultúra hihetetlenül elegáns és finom rítusaira Kiotóban. Ettől kezdve érdekelt, mi honnan és hogyan kerül a teáscsészébe. Azóta eltelt egy évtized, az itthoni teapiac is megváltozott, az utóbbi három-négy évben pedig olyan kereskedések és teaházak nyíltak, ahol a legkiválóbb minőségű japán és kínai teákat kóstolhatjuk. Ezekről is szó lesz a könyvben, előbb azonban érdemes megismerni a tea útját a cserjétől a csészéig. Akárcsak a kávé esetében, ezúttal is a legendás véletlennek tulajdonítható, hogy egyáltalán főzetet készítünk a teacserje leveléből. Igaz, a tea jótékony hatását nem kecskepásztor, hanem egyes források szerint maga Buddha fedezte fel, mások viszont Sen-nung kínai császárnak tulajdonítják az első kortyokat Kr. e. 2737 körül. Megbízhatóbb írásos emlékeket a 9. századtól ismerünk, arab utazók Kínáról szóló beszámolóiban pedig már szerepel a drágán beszerezhető, orvosi célú főzet. A teát sokáig elsősorban gyógyító és élénkítő hatása miatt fogyasztották, de a szálas teák és a teablendek megjelenésével fokozatosan szerepet kapott az ízélmény is. Ahogy a tea elkezdte meghódítani a világot, egyre izgalmasabb kulturális hatásokkal bírt. Teaszalonok nyíltak, kialakult a délutáni teázás szokása, és egy időben a tangó meg a tea Anglia-szerte összefonódott. Számos művészeti alkotásban feltűnt az ital, amelynek nagy rajongója volt például Kosztolányi Dezső is. 11 "íEVEZr-^Ö