Koltay-Kastner Jenő szellemi hagyatékából [antikvár]

BevezetőAz 1991 koraó'szén Recanatiban megrendezett Leopardi-konferencián vetette fel Herczeg Gyula, hogy Koltay-Kastner Jenő születésének századik évfordulóját a két volt legjelentősebb hazai munkahely, a pécsi és a szegedi egyetem olasz tanszéke által közösen megszervezett tudományos összejövetellel ünnepeljük meg. Szorgalmazta a megemlékezést a Magyar Tudományos Akadémia Modern Filológiai Bizottsága is. így került sor az emlékülésre 1993. január 5-én a szegedi József Attila Tudományegyetemen. Véleményünk szerint Koltay professzor életművét olyan koordinátarendszerben tudtuk a lehető leghitelesebben bemutatni, amelynek egyik oldala a fantasztikusan gazdag, témáiban hét évszázadot átívelő tudományos tevékenység, a másik az oktatási, tudományszervezési munka, a különféle jelentős megbízatások, funkciók. Volt - mint tudjuk - Szegeden tanszékvezető, dékán, rektor, méghozzá igen nehéz idó'kben, s vezette a római magyar akadémiát is. Egykori tanítványokat, kollégákat kértünk fel arra, ismertessék egy-egy speciális területen Koltay professzor tudományos tevékenységét, azt amit az egyes korszakok irodalomtörténetének kutatásában múlcödése jelent, amit neki köszönhetünk, s tőle tudunk. így vázolta fel Kovács Sándor Iván a régi lileratura, Vígh Éva a reneszánsz. Acél Zsuzsa a ferences mozgalom, Móricz György a Leopardi, Fried Ilona a XX. századi irodalomkutató Koltay-Kastner Jenő portrét. Pelyach István a történész, Kaposi Márton a komparatistát, Herczeg Gyula a lexikográfust mutatta be. Benedek Nándor, aki hosszú éveken keresztül volt közvetlen munkatársa, e kötetben nyelvelméleti kérdésekkel foglalkozik, Fábián Zsuzsanna pedig a Koltay-féle szótárral. E rövid felsorolásból is világosan látszik milyen mélyen volt tájékozott az olasz és a magyar nyelv és irodalom egyes kérdéseiben, mennyire sokféle irányba tudta elindítani hallgatóit, segíteni munkatársait. Akarva-akaratlanul háttérbe szorult tudományszervezői tevékenységének elemzése, bár Koltay azon viszonylag kevés számú olaszos" közé tartozott, akire kollégái nyugodtan rábízták sokkal nagyobb tudományterületek irányítását is. Boda Miklós a pécsi évekről beszélt, e sorok írója [aki egyébként a József Attila Tudományegyetemen több funkcióban utóda Koltay-Kastner Jenőnek] a szegediekről.A professzorok ama nemzedékéhez tartozott, amelynek kutatói szemléletmódját döntően a pozitivista irányzat határozta meg, mindenekelőtt a történeti, irodalomtörténeti tények tisztelete, s csak nagyon átgondoltan vállalkozott arra, hogy a kutatói én által determinált általánosításokba bocsátkozzék. így szinte minden állítása igaz és időtálló. A szűkebb értelemben vett elmélettel" nemigen törődött, nem is nagyon van ilyen publikációja, jóllehet bizonyos általa is érintett területeken, így a komparatisztikában a faktualizmus heves elméleti viták kereszttüzében volt. Életműve jelentős részét kitevő olasz-magyar kapcsolattörténeti tanulmányokban alig szól komparatisztika-elméleti kérdésekről, módszere - ahogyan ezt Kaposi Márton kötetünkben közölt tanulmányában