Bővebb ismertető
1945 előtt hazánkban a levéltárügyet általános érvényű rendelkezés nem szabályozta, így annak helyzetére a szervezeti széttagoltság és az egységes szakmai irányítás hiánya nyomta rá bélyegét. A kapitalista korszakban a Magyar Országos Levéltár 1874-től 1922-ig a Belügyminisztérium, ettől kezdve a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá tartozott. A megyei és a városi törvényhatóságok főlevéltárnokainak főnöke a törvényhatóság első tisztviselője volt, s a törvényhatóságokon keresztül mindvégig a Belügyminisztérium alá tartoztak. A két világháború között a Magyar Országos Levéltár - mint primus inter pares - esetenként gyakorolt bizonyos felügyeleti jogot a törvényhatósági levéltárak felett (felülvizsgálatokat, felméréseket végzett) s a törvényhatósági főlevéltárnokoknak a Magyar Országos Levéltárban szakmai gyakorlatot kellett végezniük. Mindez azonban csak kismértékben hozta közelebb a levéltárakat, amiben az a körülmény is közrejátszott, hogy a Magyar Országos Levéltár a történetírás intézményes művelését tekintette fontos feladatának, a törvényhatóságok levéltársai viszont idejük jelentős részében közigazgatási teendők - elsősorban anyakönyvi és útlevél ügyek - ellátásával voltak kénytelenek foglalkozni.