Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 1996. augusztus [antikvár]

¦?Jv Ratkó József emlékezete' Serfőző Simon Nincs elnézés Ratkó Jóskát sokan és sokat bántották életében. Bántják halálában is, ne tudjon nyugodni a földben, földbe taposottan se! Bántották mint lelencet, hadd szokja a rendet, a paranccsal megszabottat; s hadd szokja: támadtak a felnőttre is mind a négy égtáj felől feldühödött ütések. Nem szokta meg, Nem lehetett, noha sokan szerették volna lábhoz kushasztani, meghódoltatni. S ha már a jámborság kötőfékét nem sikerült nyakára húzni, szeretnék a simulékonyságot utólag ráfogni, megvetett lábú kiállásait, másokért messzire szóló szavait elvitatni. S szeretnék a parlagiságot arcára hamisítani, költészetét madarak röppályáinak magasából a földdel egyszintre lefokozni, leghátulra utasítani a sorban, mint ürességkongásút, napjaleáldozottat. Amiből — mi tagadás! — nem az elegancia könnyedsége érzik, hanem, akárha ajtórésen, sivatag vidékeink szegénységszaga süvít, a magyarságbaj hidege csap ki. Miként másokéból, hozzánk hasonlókéból, az odavalósi hideg. Amellyel — mondják — nem lehet világot járni, csak m e gj á r n i, felsülni vele. Amire nincs bizonyíték, de az mit számít! Fontos, hogy divatolhasson a semlegesség. Amit mit érdekelne — ami Ratkó Jóskát fölemelte — a mélység? Mit érdekelné messzi időkig, idők hosszáig példaadó embersége, megőrződése: a romlás erőt ne vegyen rajtunk soha! A féllelküség, fél-szívűség soha! ' Össze^litásunkkal a hatvan éve született költőre emlékezünk. Az anyag szerkesztésében közreműködött: Magyar József