Tata - Kálvária-domb [antikvár]

A Kálvária-domb mai neve 1770 után alakult kis, miután Schweiger Antal megalkotta a ma már csak töredékeiben meglevő kálvária-szoborcsoportot. Korábban Márvány-hegynek, a középkorban pedig Szent Iván-hegynek nevezték. 1350 körül épült fel a dombtetőn az a háromhajós templom, amelynek ma kőalapozását és apszisában a templom 1755-ben történt lebontásakor emelt - Fellner Jakab által tervezett - barokk és rokokó elemekkel díszített kápolnát találjuk. A középkori templom védőszentje Keresztelő Szent János volt és róla nevezték el akkor a dombot, a templom körüli települést és az egykori plébániát. A későbbi Márvány-hegy megjelölése már a messze földön híres vörös jura mészkő fejtésére utalt. A jól csiszolható és az épületek belsejében a fényét is megőrző vörös mészkő kedvelt, dekoratív építőanyag volt, széles körben alkalmazták kapuk, ajtók és ablakok keretezésére, lépcsők és sírkövek készítésére. Falazóanyagként a kréta időszaki zöldesszürke homokos mészkövet használták a legelterjedtebben. Ebből épült a tatai vár is. Olcsó falazóanyagot képviselt a gimnázium alatti "porhanyókő" bánya forrásmészköve. Századunk első felében nagy mennyiségben útalapozásra fejtették a Kálvária-domb nyugati és déli oldalán kialakított bányaudvarokban a fehér dachsteini mészkövet és a világosvörös alsóliász mészkövet. A Kálvária-domb őséletmaradványokban gazdag sokféle kőzetféleség, illetve azok jól tanulmányozható feltárásait az Országos Természetvédelmi Tanács 1225/1958. számú határozata mentette meg attól, hogy a gyorsan terjeszkedő város maga elé temesse, - és a földtani természetvédelmi terület kezelője a Magyar Állami Földtani Intézet gondoskodott arról, hogy a Kálvária-domb ne csak tudományos és szakoktatási bázis, hanem geológiai parkként a közművelődés ügyét is szolgálja. Ezek után lássuk, melyek a Kálvária-domb legjelentősebb földtörténeti emlékei?...