A rózsák háborúja

Jonathan és Barbara Rose a tökéletes pár, akik gyönyörű, értékes régiségekkel telezsúfolt házukban élik áloméletüket, szeretett gyermekeikkel és a garázsban álló becses Ferrarijukkal. Ez minden, amire egy vérbeli amerikai vágyhat. Ám amikor Jonathan hirtelen szívrohamot kap (vagy legalábbis ezt hiszi), Barbara rájön, hogy új életet akar, nélküle. Csak egy probléma van: a házra mindketten igényt tartanak. Férj és feleség számára ez nemcsak egy otthon, hanem szenvedélyük tárgya, amely a csúnya válást igazi csatatérré teszi, fegyverekkel és áldozatokkal.
A regény legújabb filmváltozata Benedict Cumberbatch és Olivia Colman főszereplésével 2025-ben kerül a mozikba.

Részlet a könyvből:

Oliver hallotta a döndülést, de rá se hederített. Barbara odavan Mercedes miatt: érthető, de hát annyi baj legyen, fő, hogy az elkerülhetetlen összetűzésen túl vannak, legalábbis az első meneten. Ámbár micsoda dolog ilyet feltételezni róla, hogy ő ölte volna meg a macskát!
Az első pillanattól fogva értetlenül állt Barbara gyűlölködése előtt, s igazából csak most fogta fel a mélységét: azt, hogy ő nem egyszerűen a házastárs, akit Barbara annyi együtt töltött - s szerény véleménye szerint jó és eredményes - esztendő után elhagy; nem, hanem halálos ellenség. Lehetséges, hogy Barbara pszichoterápiára szorul.
Ez esetben viszont gyökeresen módosítaniuk kell a taktikájukat. Vajon Goldstein mit szólna ehhez? Hogyan tudnák bizonyítani, hogy Barbara nem száz százalékig beszámítható? Elmeszakértői vizsgálatnak aligha vetné alá magát. De a bíróságot már maga a felvetés is befolyásolhatja. Igen, Barbara talán bedilizett szegény, ő ezzel szemben méltányos ajánlatot tett neki. Salamon király kétségkívül az ő javára döntene. Az optimista gondolattól kissé megenyhült. Végül a bíróságon is ez fog történni, egészen biztos.
Az a baj, hogy mindenféle mellékes ügyektől hagyja magát eltéríteni. Vigyáznia kell, nehogy úrrá legyenek rajta az indulatai. Egyszerűen ki kell húznia ezt a várakozási időt, bármennyire próbára teszi is a türelmét. Barbara ennél sokkal nagyobb fába vágta a fejszéjét. Azt próbálja bizonyítani, hogy a férje miatt nem juthatott hivatáshoz, és hogy ez a részéről hozott kényszerű áldozat értékben felér a házzal és minden berendezésével. Nincs az a tökkelütött hülye bíró, aki egy ilyen Istentől elrugaszkodott követelésnek helyt adna.
A szaunában egyre nagyobb lett a hőség. Érezte, hogy megnyílnak a pórusai: kellemes érzés volt, mintha csendesen olvadozni kezdett volna. A szaunánál nincs is jobb feszültségoldó. Egykettőre kikerget az emberből minden sajgást, minden szorongást.
Maximumra állította be a hőmérséklet-szabályozót, izzadni akart, mint a ló, hogy aztán majd a hideg zuhany alatt, ami az egészre felteszi a koronát, rövid borzongás után tökéletesen elzsibbadjon. Aztán megint gőzöl, megint zuhanyozik, sőt harmadszor is, végül felvonszolja magát a szobájába, és beleájul az ágyba. Aznap este a mozik semmi új filmet nem adtak, úgyhogy az irodában maradt, jogi eseteket tanulmányozott, inkább időtöltésképpen, mint szükségből. Hazafelé jövet bekapott egy pizzát, amely megrekedt valahol a szája és a gyomra között félúton. Barbara nem a legjobb időpontot választotta a konfrontációra.
A fali hőmérő kilencvenhárom fokot mutatott, de ő csak hevert hanyatt a vörösfenyő padon. Úgy érezte, mindjárt szétfolyik, de sebaj, a jéghideg víz ezt egy szempillantás alatt ellensúlyozza, fölpörgeti benne az adrenalint, aztán jön az édes zsibbadás. Reggel már acélos frissen ébred, készen az újabb megpróbáltatásokra.
Eddig még nem tudta magát olyan ramatyul érezni, hogy egy kiadós szaunázástól rendbe ne jött volna. Elnézte, amint a pórusai verejtékgyöngyöket sajtolnak, s tenyerével szétkente olajos sikamlós bőrén. Ez a vörösfenyővel bélelt kis szoba olyan volt neki, mint magzatnak az anyaméh: meleg, kényelmes és biztonságos, ahol szenvedésnek nincs helye.
A hőmérő már száznégy fokon állt, túl a piros figyelmeztető jelzésen, ő azonban most azt a játékot játszotta, hogy csak amikor a legvégső tűréshatárig hevült, akkor ugrik át gyorsan a zuhanyfülkébe. A hatalmas hőmérsékletkülönbségtől száguldozni kezd benne az adrenalin, feltöltődik, mint egy elem, valósággal újjászületik. A hőguta környékezte, mellén, hátán patakokban csorgott a veríték. Felült, és ide-oda csúszkált a sima, izzadságától iszamós deszkán. Lehet, hogy ez már túlzás, mindenesetre az akaraterőt jól le lehet vele mérni.
Végül csak megelégelte. Úgy döntött, fényesen kiállta a próbát, azzal lekászálódott a magas padról és kilökte az ajtót. Azaz meglökte, de nem nyílt. Meglökte erősebben. Nem moccant. Nekivetette a vállát, mire az ajtó egyet nyekkent, de továbbra sem engedett. Öklével döngetni kezdte. Akkorát üvöltött, hogy a falak is beleremegtek.